Hirdetés

Házkutatás Borbély László rokonának lakásában

•  Fotó: realitatea.net

Fotó: realitatea.net

[FRISSÍTETT] Házkutatást tartott szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy bukaresti lakásban, amely bukaresti hírforrások szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter anyatársának tulajdonában van. Közben Lakatos Péter RMDSZ-képviselő úgy vélekedik: elkezdődött a vadászat a szövetség vezetői ellen, mivel szembeszegültek az államfő regionalizációs terveivel. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a Borbély elleni vádak hamisak, a miniszter pedig továbbra is élvezi az RMDSZ politikai támogatását.

Krónika

2011. július 13., 12:032011. július 13., 12:03

A DNA ügyészei abban az ügyben végeztek házkutatást a bukaresti lakásban, amelyben vizsgálat indult Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter befolyásának megvásárlása kapcsán. Mint arról tájékoztattunk, az ügyben gyanúsítottként vizsgálják Ioan Ciocan Szatmár megyei üzletembert, aki a DNA szerint egy 20 ezer euró értékű lakásfelújítással vásárolta meg az RMDSZ-es miniszter befolyását, hogy könnyebben jusson közbeszerzési szerződésekhez. Az ügyészek szerint az ügyben Szepessy Szabolcs, Borbély személyi tanácsosa közvetített, ő szintén gyanúsítottként szerepel.

Emil Boc kormányfő kedden este közölte: nem kapott tájékoztatást a DNA-tól a Borbély ellen felhozott esetleges vádakról.

A Realitatea hírtelevízió úgy tudja, a lakás, amelyben a DNA házkutatást tartott, a Borbély László anyatársának tulajdonában van, az ügyészek pedig néhány nappal korábban is a helyszínen jártak, de senkit nem találtak otthon. A szomszédok azt mondták a televíziónak, hogy a lakást egy hónappal korábban újították fel, de senki nem lakik benne.

Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-képviselő annak tulajdonítja az ügyet, hogy az RMDSZ ellenezte a Traian Băsescu államfő által javasolt régióátszervezési tervezetet. „Megnyílt a vadászszezon az RMDSZ-vezetők ellen” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Lakatos.

A parlamenti képviselő szerint ezzel kapcsolatban jelzésértékű Traian Băsescu államfő korábbi megjegyzése, miszerint „a zsarolásnak is van határa”, és nem korrekt, hogy „egy kisebbséget képviselő partner etnikai érdekektől vezérelve megakadályozza a többség számára kedvező folyamatokat”, miután az RMDSZ meghiúsította az államfő és a kormányzati partner PDL régióátszervezési tervezetét. Lakatos szerint az államfő megjegyzése figyelmeztetés volt az RMDSZ-nek, a Borbély László ügyében folyó vizsgálat pedig emellett annak is következménye, hogy az RMDSZ ellenezte a PDL által a levélben történő szavazás bevezetéséről szóló tervezetét.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán leszögezte: Borbély László továbbra is élvezi a szövetség politikai támogatását. „Meggyőződésem, hogy a vádak hamisnak bizonyulnak majd a következő napokban” – mondta a pártelnök, aki szerint Borbély jó miniszter, jó politikus, aki nem ártja bele magát ilyen ügyekbe.

„Egy egyszerű sajtóközleményről van szó jelen pillanatban, amelyet egy újságíró kérésére adott ki a Korrupcióellenes Ügyészség. Ez nem a megfelelő kiindulási alap egy ilyen vád megfogalmazásánál, ezért arra kérek mindenkit, hogy ne a sajtón keresztül tegyünk igazságot, hanem hagyjuk az illetékes szerveket, hogy végezzék a dolgukat. Borbély László ma délutánra visszaér az országba, és biztos vagyok benne, hogy lesz hivatalos álláspontja az ellene felhozott, koholt vádakra” – nyilatkozta szerdán Kelemen
Hunor.

Szepessy Szabolcs Szepessy Lászlónak a fia, aki Markó Béla RMDSZ-elnöksége idején a marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatal igazgatójaként dolgozott. Szepessy Szabolcs éveken át a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál egyik főszervezője, igazgatója volt. Testvére, Szepessy Előd a marosvásárhelyi székhelyű Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója. Legfrissebb, a környezetvédelmi minisztériumban június 10-én iktatott vagyonnyilatkozata szerint Szepessy Szabolcs egy 400 négyzetméteres, 2007-ben vásárol marosvásárhelyi mezőgazdasági terület, illetve egy 2008-ban vásárolt, 51 négyzetméteres marosvásárhelyi lakás tulajdonosa. Egy folyószámláját és két bankbetétjét 2009-ben nyitotta a Transilvania Bankban, a számlákon összesen valamivel több mint 30 ezer lej van. A legutóbbi pénzügyi évben 29 324 lejt keresett a környezetvédelmi miniszter tanácsosaként. Három cég – a Best Tour kft., a Perspectiva Marketing&Consulting kft. és a Mauritania kft. – többségi tulajdonosa, egy negyedik cégben, a West Trade kft.-ben kisebbségi tulajdonos.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés