2007. március 01., 00:002007. március 01., 00:00
Először is megállapítjáka külföldön dolgozók számát, azátlagbérezésüket, valamint a foglalkozásiágazatokat. Ezt követően ágazatokra lebontvafelmérik a romániai munkaerőpiac igényeit,valamint a belföldi bérezési szintet. Továbbáa hazaérkező munkavállalóknak bizonyoskedvezményeket nyújtanának sajátvállalkozás létesítésére,és díjmentes továbbképző tanfolyamokattartanak. Ezzel egyidejűleg felvilágosítókampányt indítanak a külföldöndolgozóknak az itthoni munkalehetőségekről.
A tegnapi kormányülésenegyébként idén először részt vettTraian Bãsescu államfő, aki számos területenbírálta a kabinet tevékenységét.Az elnök figyelmeztette a kormányt külpolitikájávalkapcsolatosan, hangsúlyozva, hogy a felvállaltkötelezettségeket teljesíteni kell. Ebből aszempontból kiemelte a feddhetetlenségi ügynökség(ANI) létrehozásáról szólótörvénytervezet jóváhagyásánakelmulasztását. Bãsescu emlékeztetett: azANI-törvény hatálybalépése RomániaEU-csatlakozásának egyik feltétele volt. Azállamfő a mezőgazdasági reformok hiányátis kifogásolta, hangsúlyozva, hogy a reformok nélkülaz ország jelentős uniós forrásoktóleshet el.
Bãsescu bírálta továbbáa Winkler Gyula által felügyelt külkereskedelemhiányosságait, amelyekkel külföldilátogatásain szembesült.
Az államfő ugyanakkor felkérteVarujan Vosganian gazdasági és kereskedelmi minisztert,hogy hozza nyilvánosságra azokat azenergiaszolgáltatási szerződéseket, amelyeket aNãstase-kormány idején kötöttek meg.
Traian Bãsescu tegnapisajtótájékoztatóján úgyértékelte: a kormány tagjai támadáskéntfogták fel észrevételeit.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.