2007. február 01., 00:002007. február 01., 00:00
A módosított cikkelyszerint a feddhetetlenségi ügynökségfelügyelői akkor indíthatnak hivatalbólvizsgálatot, ha látványos különbségeketészlelnek egy tisztségviselő vagyonnyilatkozata ésvagyona között, valamint ha az érintettbeleegyezését adja az ellenőrzéshez.Eckstein-Kovács Péter, a szenátus jogibizottságának RMDSZ-es elnöke a vita soránmegjegyezte: a módosítás tulajdonképpenazon stratégia része, hogy a jogszabálytmegfosszák tartalmától. „Milyen ereje maradhatezek után az ügynökségnek?” – tette fel aszónoki kérdést Eckstein, hangsúlyozva,hogy a módosítás jelentős mértékbengyengíti a testület hatáskörét. KibédiKatalin, az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraviszont nem tartja jelentősnek a módosítást.Szerinte annak nem lesz negatív hatása az ügynökségfelügyelőinek tevékenységére.
Egy másik jelentős –ugyancsak ellenzéki javaslatra elfogadott – módosításszerint a felügyelők csak arra vonatkozóan végezhetnekellenőrzéseket, ami a feljelentésben szerepel. Hatehát az ellenőrzés során újabb gyanúselemekre bukkannának a felügyelők, ami azonban afeljelentésben nem szerepelt, engedélyt kell kérniük,hogy folytathassák a vizsgálatot.
Az Igazságügyi Minisztériumtervezetétől eltérően a szenátorok úgydöntöttek: az ANI vezetőségét nem az államfőnevezi ki, hanem az Országos Feddhetetlenségi Tanács(CNI), amely irányítja a feddhetetlenségiügynökséget. Ugyancsak a CNI dönthet az ANIvezetőjének menesztéséről is. A tanácsbaminden parlamenti párt egy személyt javasolhat.Emellett a CNI-ben helyet kap a Pénzügyminisztériumés az Igazságügyi Minisztérium képviselőjeis.
Mint ismeretes, az ANI-törvényttavaly fogadta el a képviselőház, a döntéshozókamara azonban a szenátus. Az alsóház általelfogadott verziót számos bírálat érte:a képviselők ugyanis – az ellenzék és azRMDSZ javaslatára – olyan módosításokateszközöltek a jogszabály szövegében,amely sokak szerint megfosztotta lényegétől atörvényt. Múlt héten úgy tűnt, aszenátusban sikerül az eredetihez közelebb állóverziót elfogadtatni, miután a felsőház jogibizottságában a honatyák rábólintottakarra, hogy az eredeti elképzelésnek megfelelően afeddhetetlenségi ügynökség ne csak avagyonnyilatkozatokat, hanem a vagyonokat is ellenőrizhesse. AzEurópai Unió által korábban többízben is szorgalmazott jogszabály a héten ismétJosé Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottságelnökének figyelmébe került. A Traian Bãsescuállamfővel folytatott beszélgetésen Barrosohangsúlyozta a jogszabály mielőbbi elfogadásánakszükségességét. A román államfőbiztosította az EB elnökét, hogy haladástörtént az ügyben.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.