2013. február 11., 13:442013. február 11., 13:44
A jogerős ítélet alapjául szolgáló eset még 2009 januárjában történt: három tolvaj ellopta Becali Mercedesét egy bukaresti szórakozóhely elől.
Becali négy testőrét bízta meg a tolvajok kézre kerítésével. Az akció sikerrel is járt, a tolvajokat elfogták, majd erőszakkal írásos tanúvallomást csikartak ki belőlük. Az ügy miatt 2009 áprilisában Becalit három hetes vizsgálati fogságba helyezték, de aztán szabadlábra került. Ugyanazon év októberében emeltek vádat ellene, de a legfelsőbb bíróság 2011-ben felmentette az akkor már európai parlamenti képviselői mandátummal rendelkező Becalit.
A közvádlók szerint ugyanakkor a felmentő ítélet rossz döntés volt, mivel Becali emberei „városi kommandóként” viselkedtek, hiszen az autótolvajok elrablásakor lőfegyvert használtak, autós üldözésbe bocsátkoztak, amelynek során balesetet okoztak, majd elrabolták a tolvajokat, akikkel szemben erőszakot is alkalmaztak. Ennek nyomán a bűncselekményért kiróható büntetési tétel - 7 és 15 év közötti szabadságvesztés – középarányosát, mintegy 11 év hat hónap letöltendő börtönbüntetést kértek a vádlottakra. Az ügyész szerint amennyiben a bíróság helyben hagyná a felmentő ítéletet, azt a képzetet keltené, hogy bárki, aki megengedheti magának, hogy testőröket alkalmazzon, áthághatja a törvényt, hogy „igazságot szolgáltasson.”
A közvádló szerint Becali esetében közvetlen szándék állt fenn az áldozatok szabadságának korlátozására, hiszen azzal bízta meg a testőreit, hogy vigyék oda hozzá őket.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.