Hirdetés

Három év felfüggesztett Becalinak

Három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte hétfőn a legfelsőbb bíróság George Becalit nemzeti liberális párti (PNL) parlamenti képviselőt, a Steaua labdarúgóklub tulajdonosát. Becali tegnap közölte: az ítélet nyomán kilép a PNL-ből, mert nem akar rosszat Crin Antonescu pártelnöknek.

2013. február 11., 13:442013. február 11., 13:44

A jogerős ítélet alapjául szolgáló eset még 2009 januárjában történt: három tolvaj ellopta Becali Mercedesét egy bukaresti szórakozóhely elől.

Becali négy testőrét bízta meg a tolvajok kézre kerítésével. Az akció sikerrel is járt, a tolvajokat elfogták, majd erőszakkal írásos tanúvallomást csikartak ki belőlük. Az ügy miatt 2009 áprilisában Becalit  három hetes vizsgálati fogságba helyezték, de aztán szabadlábra került. Ugyanazon év októberében emeltek vádat ellene, de a legfelsőbb bíróság 2011-ben felmentette az akkor már európai parlamenti képviselői mandátummal rendelkező Becalit.

A közvádlók szerint ugyanakkor a felmentő ítélet rossz döntés volt, mivel Becali emberei „városi kommandóként” viselkedtek, hiszen az autótolvajok elrablásakor lőfegyvert használtak, autós üldözésbe bocsátkoztak, amelynek során balesetet okoztak, majd elrabolták a tolvajokat, akikkel szemben erőszakot is alkalmaztak. Ennek nyomán a bűncselekményért kiróható büntetési tétel  - 7 és 15 év közötti szabadságvesztés – középarányosát, mintegy 11 év hat hónap letöltendő börtönbüntetést kértek a vádlottakra. Az ügyész szerint amennyiben a bíróság helyben hagyná a felmentő ítéletet, azt a képzetet keltené, hogy bárki, aki megengedheti magának, hogy testőröket alkalmazzon, áthághatja a törvényt, hogy „igazságot szolgáltasson.”

A közvádló szerint Becali esetében közvetlen szándék állt fenn az áldozatok szabadságának korlátozására, hiszen azzal bízta meg a testőreit, hogy vigyék oda hozzá őket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés