Hirdetés

Hármas szövetség

Egymásra találtak az egykori Demokrata Konvenció tagjai. Történelmi gesztust tett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNÞCD) felé azzal, hogy a két alakulat együttműködési megállapodást írt alá – fogalmazott tegnap Marian Petre Miluþ.

Gazda Árpád

2007. június 06., 00:002007. június 06., 00:00

„Ahogy 1996-ban a PNÞCD a liberálisokat is kormányra segítette, a PNL most viszonozza a támogatást” – fogalmazott a parasztpárt elnöke. Miluþ és Cãlin Popescu-Tãriceanu PNL-elnök tegnap azt követően tárgyaltak a jobbközép politikai platform létrehozásáról, hogy egy nappal korábban a liberálisok az Emil Constantinescu exállamfő vezette Népi Akció (AP) küldöttségével folytattak hasonló témájú megbeszélést.

A találkozó után elhangzott, a PNL és az 1996 és 2000 között a Demokrata Konvenció tagjaként kormányon levő PNÞCD, valamint az Emil Constantinescu egykori államfő által alapított AP húsz napon belül aláírja a jobbközép pólust megalapozó platform létrehozásáról szóló dokumentumot. „Nem fogadjuk el a Kubára vagy Bolíviára jellemző participatív demokrácia elvét, amelynek alapján a döntések nyilvános nagygyűléseken és népszavazásokon születnek” – fogalmazott Cãlin Popescu-Tãriceanu, és hangsúlyozta: Romániában a parlamentet a demokrácia alapintézményének tekintő képviseleti elv alapján kell kormányozni.

Marian Miluþ szerint a politikai jobboldalnak életképes megoldásokat kell felmutatnia, ennek érdekében pedig a PNÞCD már régóta egyeztetéseket folytat a liberálisokkal. Azt mindkét pártelnök hangsúlyozta, hogy nem merül fel a PNÞCD kormányzati szerepvállalásának kérdése. A tervezett jobbközép platformot többek között arra alapozzák, hogy a parasztpárt jelentős számú területi szervezettel rendelkezik, az AP pedig kapcsolatban áll több civil szervezettel, amelyeket a remények szerint sikerül a jobbközép pólus támogatóiként megnyerniük.

A jobbközép pólus létrehozását korábban a Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párt (PLD) is tervezte a Demokrata Párttal (PD) közösen. A PNL–PNÞCD–AP megállapodás létrejöttére reagálva Stolojan tegnap kijelentette: a három párt szövetsége életképtelen. „Ez egy halott terv, visszatekintés a múltba. Úgy gondoljuk, a romániai jobboldalt nem lehet egy kudarcot vallott múltra építeni” – utalt a PLD elnöke arra, hogy a 2000-es választások után a Demokrata Konvenció szétesett, a PNÞCD pedig nem jutott be a parlamentbe. Stolojan hozzátette, a szintén jobbközép pólus létrehozását tervező PD és PLD, miután megerősítést kaptak a májusi népszavazáson, „a múlt helyett a jövőbe tekint”.

Szintén az egykori Konvenció bukására utalva, Codruþ ªereº, a Konzervatív Párt (PC) ügyvezető tanácsának elnöke tegnap elmondta: pártját nem foglalkoztatja a jobbközép koalícióhoz való csatlakozás gondolata.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés