Gyilkos és törvénytelen a kommunista rezsim

Gyilkos és törvénytelen rendszernek nevezi a kommunista rezsimet az a jelentés, amelyet a Vladimir Tismãneanu történész-politológus által vezetett elnöki bizottság készített. Mint ismeretes, a bizottság Traian Bãsescu államfő javaslatára alakult meg áprilisban azzal a céllal, hogy részletes tanulmányban tárja fel a kommunista rendszer rémtetteit. A bizottságban neves történészek, politológusok és közéleti személyiségek kaptak helyet.

2006. december 18., 00:002006. december 18., 00:00

A jelentést a parlament együttes ülésén ma mutatja be Traian Bãsescu államfő. A több mint 600 oldalas dokumentum alapján a román állam így hivatalosan is elítélheti majd a kommunista rezsim idején elkövetett visszaéléseket.

Ion Iliescu is építette az „elvtelen rendszert”

A Tismãneanu-jelentés Nicolae Ceauºescu mellett a kommunista rendszer elnyomói között említi Gheorghe Gheorghiu Dejt, Ana Paukert és Ion Iliescu exállamfőt. A dokumentum jelenlegi politikusokat sem kímél: Ion Iliescu exállamfőről, a Szociáldemokrata Párt jelenlegi tiszteletbeli elnökéről azt állítja, hogy az „elvtelen rendszer kiépítésében” vállalt szerepet. Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás pártvezérről és Adrian Pãunescu szociáldemokrata politikusról a dokumentum megjegyzi, hogy „a kommunista rezsim udvari költőiként” a rendszer ideológiai propagandájában vállaltak szerepet. A lakosság „doktrináris megmérgezésében”, így a rezsim fenntartásában is bűnösnek nyilvánítják Silviu Brucan nemrég elhunyt politológust is.  
Tismãneanu egyébként saját édesapját sem kímélte a tanulmányban, és őt is az elnyomók között említi. Ugyancsak a rezsim oszlopos tagjaként említik Walter Romant, Petre Roman exminiszterelnök édesapját, és Vass Gizellát, Bogdan Olteanu képviselőházi elnök nagyanyját. Vass Gizella előbb a Román Munkáspárt vezetőségének tagja volt, majd a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjaként tevékenykedett.  
Az érintett politikusok hevesen reagáltak a jelentésre, közvetlenül az után, hogy az Adevãrul országos napilap hétvégi számában részletek jelentek meg a dokumentumból. Ion Iliescu azt állította: a jelentés politikai érdekeket szolgál, és bosszúálló indíttatású. „Nem én találtam ki a börtönöket, a munkatáborokat, nem én hoztam létre a Szekuritátét” – védekezett Iliescu. Adrian Pãunescu nem kívánta kommentálni a jelentést, Corneliu Vadim Tudor azonban hevesen támadta Tismãneanut, „szemtelen és istentelen zsidónak” nevezve őt, majd azzal fenyegetőzött, hogy a nagy-romániás honatyák bekiabálásokkal fogják bojkottálni Traian Bãsescu parlamenti beszédét. Iliescu megjegyzéseire Tismãneanu válaszként kijelentette: „A rendszert nem marslakók építették ki, hanem ma is élő közéleti személyiségek”.

Oktatni kell a kommunizmus rémtetteit

A jelentés készítői különben megjegyzik, hogy jóllehet korlátlan hozzáférést ígértek a titkosított szekusdossziék állományához, a titkosszolgálatokkal való együttműködés nem volt zökkenőmentes. A legkevésbé együttműködőnek a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) bizonyult, míg a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanáccsal (CNSAS) nagyon jól együtt dolgoztak. A tanulmány készítői megállapítják, hogy a kommunista rendszer nem tradicionális diktatúra volt, amely egyetlen vezető hatalomszomjára alapozott, hanem egy olyan kísérlet, amely az ország gazdaságát, a társadalmi berendezkedést és az emberi lelket akarta gyökeresen megváltoztatni. Ceauºescut a tanulmány Hitlerrel és Sztálinnal rokonítja.  
A jelentés konklúziói között szerepel az a javaslat, hogy a román állam hivatalosan ítélje el a kommunista rendszert, és hogy a vétkesek neveit hozzák nyilvánosságra. A dokumentum a levéltári anyagokhoz, valamint a titkosított szekusdossziékhoz való szabad hozzáférést is javasolja, továbbá azt, hogy az iskolában is tanítsák a kommunizmus rémtetteit. A jelentés szerzői ezen kívül felkérik az államfőt, hogy sürgesse az 1989-es események és az 1990-es bányászjárás kivizsgálását.  

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőt az AUR népszerűsége
Tovább nőt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát