Az Elena és Dan Ioan Popescu ellen indult eljárást 2006. szeptember 19-én felfüggesztették, miután a bíróság elfogadta a vádlottak ügyvédei által felhozott alkotmányossági kifogásokat.
Az egykor a Szociáldemokrata Pártban (PSD) vezető tisztségeket betöltő, majd a Konzervatív Pártba átigazoló politikus ellen azt követően indult vizsgálat 2006-ban, hogy Ilie Botoş akkori főügyész a Jogi Forrásközpont nevű civil szervezet jelzése nyomán felkérte a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék vagyonellenőrző bizottságát, hogy végezzen ellenőrzéseket a házaspár vagyonnyilatkozata kapcsán.
A szakbizottság megállapította, hogy a Popescu házaspár 4,6 millió új lej eredetét nem tudja bizonyítani. Ezért Dan Ioan Popescu és felesége ellen vizsgálat indult, ugyanakkor a bíróság zárolta egy részét annak a vagyonnak, amelyre 2001 és 2004 között tettek szert. Ebben az időszakban Elena és Dan Ioan Popescu 23 ingatlant és telket vásárolt Bukarestben és Azugán.
Popescuék ügyvédei arra hivatkozva emeltek alkotmányossági kifogásokat, hogy a tisztségviselők vagyonellenőrzéseiről szóló 1996/115-ös törvény nem tartja tiszteletben a vagyonnyilatkozatban feltüntetett javak törvényes megszerzésének vélelmét. Ha az ügyvédek által kifogásolt 12 törvénycikkely közül az Alkotmánybíróság akár egyet is az alaptörvénnyel ellenkezőnek nyilvánít, akkor a törvény egésze alkotmányellenesnek minősül. Ebben az esetben megszűnik a Dan Ioan Popescu elleni eljárás. Az exminiszter az egyetlen tisztségviselő, akit e törvény alapján vonnak felelősségre.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).