Nem időszerű újabb felfüggesztési eljárást kezdeményezni Traian Băsescu államfő ellen – jelentette ki csütörtökön az RFI rádiónak nyilatkozva Toni Greblă, a kormányszó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora.
2013. augusztus 01., 18:162013. augusztus 01., 18:16
2013. augusztus 01., 18:162013. augusztus 01., 18:16
A politikus leszögezte: egy ilyen akció haszontalan lenne. „Mérlegelni kell a körülményeket is, figyelni kell két dologra: hogyan reagál a külföld egy ilyen akcióra, illetve arra, hogy hasznos-e most, a mandátuma vége felé újabb felfüggesztési eljárást indítani az elnök ellen, hiszen csupán néhány hónappal megrövidíteni a mandátumot értelmetlen volna\" - hangoztatta Greblă, aki reményét fejezte ki, hogy magánvéleményét pártja is a magáénak vallja. Mint arról beszámoltunk, az újabb felfüggesztési eljárás lehetőségéről Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt és az Intact sajtókonszern alapítója vetette fel.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!