Gigi Becali után is nyomoz a DNA

A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) többet tett hét hónapos működése alatt, mint elődje, a korrupcióellenes ügyészség (PNA) három év alatt – jelentette ki Daniel Morar DNA-vezető.

2006. május 05., 00:002006. május 05., 00:00

Az általa vezetett intézmény tevékenységének kiértékelésében Morar azt is elmondta, kilenc volt és jelenlegi parlamenti képviselő, valamint egy miniszterelnök-helyettes (George Copos) ellen is indítottak bűnügyi eljárást. Morar elemzésében reagált a Transparency International (TI) felmérésére: a TI-jelentés ugyanis elmarasztalta a DNA működését. Morar ugyanakkor bejelentette, a napokban a DNA több személyiség ellen is eljárást indított. A legfrissebb „célpont a DNA feketelistáján” Gigi Becali, a Steaua futballcsapat tulajdonosa, aki ellen adócsalás gyanújával indítottak vizsgálatot. Az ügyészek szerint rendellenességek adódtak a Steaua játékosainak fizetését illetően, a felmért kár pedig meghaladja az egymillió eurót. Becalinak már voltak gondjai az igazságszolgáltatással, tavaly októberben a Sebastian Bodu vezette adóhivatal (ANAF) pedig zárolta vagyonát. Becali azonban pert nyert az ANAF ellen, így a zárolást megszüntették. Becali ezúttal is cáfolja a vádakat, a bűnügyi eljárás mögött Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök beavatkozását sejti, akit az elmúlt hetekben hevesen támadott. Az Új Nemzedék Pártjának (PNG) elnöke felkérte a DNA-t: minél hamarabb tisztázzák helyzetét. Ugyancsak a DNA látószögébe került Mihai Necolaiciuc, a Román Vasúttársaság (CFR) volt igazgatója, valamint Traian Panait, a szállításügyi minisztérium volt államtitkára, akik ellen hivatali visszaélés gyanújával indítottak eljárást. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak 2001 és 2004 között olyan törvényellenes szerződéseket kötöttek a CFR nevében, amelyek révén több mint 27 millió euró kárt okoztak az államnak. A DNA ugyanakkor számos egészségügyi alkalmazott (kórházvezető, államtitkár, tanácsos) ellen is indított vizsgálatot, a vádak szerint a gyanúsítottak a közbeszerzési törvény megszegésével több mint négymillió euró értékben vásároltak fölösleges egészségügyi felszereléseket az általuk vezetett intézmények számára. Közben a DNA lezárta a ªerban Mihãilescu ellen összeállított dossziét is, nyilatkozta Daniel Morar. A „baksis Miki” gúnynéven emlegetett szociáldemokrata politikust hivatali visszaéléssel vádolták. Mihãilescu ügyében a következő napokban döntenek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz