
Viszonyrendszer. Georgescu közölte: nem partnernek tekinti Simiont
Fotó: George Simion/Facebook
Călin Georgescu nem partnerének, hanem a pártfogoltjának tekinti George Simiont, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, hanem a pártfogoltjának – erről maga Georgescu beszélt hétfőn este.
2025. szeptember 30., 12:042025. szeptember 30., 12:04
Georgescu, aki megnyerte a tavalyi, végül orosz beavatkozásra hivatkozva érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját, azóta viszont az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekedetekben való érintettség miatt vádat emeltek ellene, a Gândul portálnak adott interjúban beszélt minderről.
„Amit mondtam: pártfogolt. Ezt mondtam. Azt mondtam, hogy ez a helyzet, és ez továbbra is igaz. Ennyit tudok mondani. Az AUR-t azzal vádolják, hogy szélsőséges. Ők nem szélsőségesek, hanem szuverenisták, és természetesen sokan nem szeretik ezt. Nyilvánvaló, hogy
– mondta Georgescu.
Georgescu szerint SImionnak „még sok tennivalója van”.
„George Simion határozottan sokat érett, de még sok tennivalója van, különösen önmagával kapcsolatban, de egy dolog biztos: van előrelépés” – tette hozzá Georgescu.
„Nem tudom, hogy jelenleg mennyi, 40 százalék de valószínűleg magasabbra fog emelkedni, talán akár 50 százalékra is” – mondta Călin Georgescu.
Arra is kitért, hogy „egy Szociáldemokrata Párt, amely alapjaitól kezdve megreformálná magát, ahogy régen volt, nagyban hozzájárulhatna ennek az országnak a javához”.
Ezzel arra utalt, hogy egyes vádak szerint a szociáldemokraták közösen kormányozhatnának az AUR-ral – ugyanakkor Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke ennek kapcsán múlt héten leszögezte: nincs szó arról, hogy a párt közösen kormányozzon Simionékkal.
„Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik elárultak, mert erősebbé tettek. Nagyon jó, amikor a dolgok körülötted tisztázódnak, és csak egy maroknyi barátod vagy egy maroknyi bátor embered van, az én esetemben, akikre nagyon büszke vagyok és akiknek nagyon hálás vagyok” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy voltak-e közeli ismerősei azok között, akik elárulták, Georgescu így válaszolt: „Nagyon közeli ismerősök.”
Az árulások hatását illetően is pozitívan nyilatkozott.
„Fájt-e? Nem. Boldoggá tett. (...) Meg kellett történnie. Az egész román társadalom számára. Ami történt, az nagyon fontos” – fogalmazott.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!