„Rendkívül drasztikus lépésekre” számíthatnak a PSD azon tagjai, akik vitás kérdéseiket előbb nem a párton belül próbálják megoldani, és a nyilvánosság elé viszik a konfliktust.
A bukaresti PSD vezetősége a múlt héten közleményben jelezte, hogy Victor Ponta és Vasile Dâncu tevékenységének elemzése után úgy döntött, hogy kérni fogja kizárásukat a pártból, miután a két alelnök több ízben is bírálta a PSD-t a médiában. Ponta erre úgy reagált, hogy a fővárosi PSD-nek a belharcok helyett inkább a liberálisokkal és a demokratákkal kellene hadakoznia, Dâncu pedig a párt alapszabályzatával ellentétesnek nevezte a Vanghelie vezette szervezet kérését.
A PSD állandó bizottsága egyébként jelentős mértékben megszigorította a párt nyilvános kommunkációját. A tegnapi döntés értelmében a szociáldemokraták hivatalos álláspontjának nyilvános kommunikációja ezentúl Mircea Geoană, vagy a párt szóvivőjén keresztül történik majd. A PSD többi vezetője a pártvezetés döntéseivel összhangban, a kommunkációs fegyelem tiszteletben tartásával nyilatkozhat. Ezenkívül a PSD-vezetőknek előzetesen tájékoztatniuk kell médiaszereplésükről a párt szóvivőjét, aki a sajtóirodával együtt naponta kidolgozza a nyilvánosságnak szánt egységes politikai üzeneteket.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.