
Fotó: Mircea Geoană/Facebook
Az Egyesült Államoknak szüksége van a szövetségeseire Európában és a világ többi részén, ahogyan a szövetségeseinek is szükségük van az Egyesült Államokra – jelentette ki szombaton Ploieşti-en Mircea Geoană.
2024. január 20., 16:332024. január 20., 16:33
A Donald Trump volt amerikai elnök esetleges újraválasztását firtató kérdésre válaszolva a NATO főtitkárhelyettese rámutatott, az egyes országoknak szuverén joguk megválasztani a vezetőiket. „Mi azzal dolgozunk, amit a NATO-t alkotó nemzetek adnak. Nem a mi dolgunk, hogy kit választanak meg az emberek” – magyarázta.
Geoană úgy véli, Trump újraválasztása esetén minden bizonnyal lesznek „hangsúlyeltolódások” a NATO és az USA közötti kapcsolatban, de nem látja olyan súlyosnak a helyzetet, mint ahogyan azt egyes médiaanyagok bemutatják – számolt be az Agerpres.
A katonai gyakorlatozások kapcsán leszögezte, ezeknek nem kell aggodalmat kelteniük az emberekben, és fontosak, mert „a legjobb védekezés a potenciális ellenfél elrettentése”.

Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkárban, reménybeli független államfőjelöltben bíznak a legnagyobb arányban a romániai polgárok, ugyanakkor a legismertebb romániai közszereplő Klaus Iohannis államfő – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!