Gazdátlan a gazdasági minisztérium

Újabb fordulatot vett a megüresedett kormányzati tisztségek elosztásával kapcsolatos liberális-demokrata disputa. Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke bejelentette, alakulata átadja a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium irányítását a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), ellenben igényt tart a Bogdan Pascu távozása nyomán megüresedett államminiszteri tisztségre; ennek hatáskörébe tartoznak a kis- és középvállalkozások.

2006. december 08., 00:002006. december 08., 00:00

Boc leszögezte, a kormányfőhelyettesi posztra nem jelölnek senkit, így kívánják folytatni korábbi, a kormányapparátus leépítését célzó kezdeményezésüket. Emlékezetes, a PD júniusban visszahívta a kormányból Gheorghe Pogea miniszterelnök-helyettest, a tisztséget azóta sem pótolták, így a konzervatívok ellenzékbe vonulása óta a három államminiszter közül egyedül Markó Béla gyakorolja hatáskörét. Az előzetes egyeztetések értelmében a demokrata Mircea Toadert jelölték volna a gazdasági minisztérium élére, a liberális Varujan Vosganian pedig az államminiszteri tisztséget foglalta volna el.
Borbély László területrendezéssel és középítkezéssel megbízott miniszter a Krónikának kifejtette, az RMDSZ-t megillető államtitkári tisztségekről szóló egyeztetések még nem fejeződtek be, ugyanis a szövetségnek most már elsősorban a PD-vel kell tárgyalnia. A PNL-vel folytatott egyeztetések során Borbély szerint az RMDSZ a pénzügyminisztériumban és az igazságügyi tárcában igényelt államtitkári tisztségeket. A szövetség a belügyminisztériumban is szeretett volna egy államtitkári tisztséget, ez azonban kérdésessé válik, hiszen amennyiben Mircea Toadert mégsem nevezik ki gazdasági miniszternek, a demokrata politikus megtartja államtitkári funkcióját. Ami az állami ügynökségeket illeti, Borbély elmondta: az RMDSZ a fogyasztóvédelem és a sport területén pályázik tisztségekre.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát