2007. március 01., 00:002007. március 01., 00:00
A módosított program azRMDSZ hármas elkötelezettségét fogalmazzameg, amely abból ered, hogy a romániai magyarságaz ország állampolgárainak közösségébetartozik, nyelve, kultúrája és hagyományaia magyar nemzethez kötik, ugyanakkor pedig az EurópaiUniót alkotó népek közé is bekerült.Ennek megfelelően az RMDSZ módosított programjaváltozatlanul célként fogalmazza meg a romániaimagyarság érdekképviseletét, ugyanakkorazonban az uniós struktúrákban valójelenlétet is fontosnak tartja. A programban a szövetségkülön fejezetet szentel ennek a témánakJelenlétünk az Európai Unióban címmel,amelyben rögzítik az erdélyi magyarságcsatlakozás utáni stratégiájánakfőbb elemeit. Az RMDSZ módosított programja leszögezia személyi elvű autonómia alapján működőKulturális Autonómia Tanács hatáskörét,amely főként az oktatási, művelődési ügyekreterjed majd ki.
A közoktatás területéna szövetség a kistérségi iskolahálózatrendszerének a kiépítését tűzteki célul. Ezzel azt akarják elkerülni, hogy adecentralizált oktatási rendszer keretébenesetleg megvalósuló iskola-összevonások nevezessenek az anyanyelven tanuló diákok létszámánakcsökkenéséhez, és egyetlen magyar gyerek sekényszerüljön más nyelvű iskolábairatkozni. A felsőfokú oktatást illetően az RMDSZtovábbra is ragaszkodik az önálló államimagyar egyetem létrehozásához, ugyanakkorazonban kormányhatározat elfogadása révénszeretnék elérni, hogy a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen önállómagyar tagozatot hozzanak létre. „A szövetségprogramja általános érvényű célokatis rögzít, mint például a környezetvédelem,az erdélyi magyarlakta vidékek fejlesztése,infrastruktúra-fejlesztés, a versenyképességnövelése, valamint az, hogy a magánerdészetekegyenjogúak legyenek az állami erdészetekkel”– tájékoztatta a Krónikát KötőJózsef, aki szerint a program alkalmazható, ésaz erdélyi magyarság helyben maradásátsegítheti. Tegnapi sajtótájékoztatójánMarkó Béla szövetségi elnökkifejtette, az RMDSZ egyik legfőbb célkitűzése:Románia uniós csatlakozása teljesült, ezértmost olyan feladatokra kell összpontosítani, amelyek azország integrációját segítik elő,köztük a határ menti együttműködésfeltételeinek megteremtésére vagy Erdélyinfrastrukturális fejlesztésére.
Eckstein-Kovács Péterszenátor, a szövetség Szabadelvű Körénekvezetője ugyancsak jónak tartja a programot, szerinte azonbanhiányzik belőle egy részletesen kidolgozott, migrációskérdésekkel foglalkozó fejezet, holott azerdélyi magyarságnak a kivándorlás azegyik legnagyobb problémája. A Krónikánaknyilatkozó Eckstein elmondta: a programban előkelőbb helyrekellett volna tenni a közigazgatási régiókkialakítását, köztük egy székelyföldirégió létrehozását. A programhiányosságaként említette Eckstein, hogynem szerepel benne Románia föderalizálása.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).