Hirdetés

Frankofónia forgalmi dugókkal, bombariadóval és szabadnapokkal

A hatóságok rendkívüli intézkedésekkel próbálták tökéletessé tenni a rendezvényt, a hiányosságok azonban máris felszínre bukkantak. A bukarestiek hatalmas bosszúságára ugyanis a fővárost szinte teljesen megbénítja a csúcstalálkozó: Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök már korábban figyelmeztette a lakosokat, hogy az útlezárások miatt pokoli lesz a közlekedés. A parlament székháza körül csak a hivatalos gépkocsisor számára biztosítanak közlekedési sávokat, valamint lezárják a forgalom legfőbb ütőereinek számító sugárutakat a hétköznapi forgalom előtt. A fővárosiaknak az a része, amely megfontolta a kormányfői tanácsot, a tömegközlekedési eszközök zsúfoltsága miatt bosszankodhatott, azokat a bukarestieket pedig, akik a Parlament közelében laknak, a rendőrök ellenőrzés végett tartották fenn. A hatóságok úgy próbálták enyhíteni a lakosság bosszúságát, hogy a csúcstalálkozó idejére háromnapos szabadságot kaptak a közalkalmazottak: ezt igyekezett kihasználni a bukarestiek egy része, máris nyakába véve a világot, és kirándulni indult. Bukarestben szünetel az iskolai oktatás, nem dolgoznak a közhivatalokban és a parlamentben sem. A bukaresti lakosoknak azonban az is jó hírt jelentett, hogy tegnapra virradóra a főváros főbb utcáiról a hatóságok összeszedték a koldusokat, hajléktalanokat, prostituáltakat, a sugárutak jelentős részét újraaszfaltozták. Az örömöt csupán az árnyékolta be, hogy a felújított utaktól kis távolságra hatalmas szemétkupacok maradtak, a mellékutcákon pedig továbbra is óriási lyukak tátonganak. A szervezőknek további fejtörést okozott egy bombariadó, illetve az, hogy a fővárosi önkormányzat által a vendégek szállítására bérelt egyik mikrobusz vezetője ittas volt. A parlament épületétől alig húsz méterre fedeztek fel a csendőrök két elhagyott táskát, emiatt riasztották a tűzszerészeket. Diplomáciai botrányt okozott az is, hogy Traian Bãsescu nem küldött meghívót a Szíria-barát politikája miatt a nyugati országok által kirekesztett Émile Lahoud libanoni elnöknek, hanem csak Fuád Szinjóra miniszterelnöknek. Emiatt Libanon még nem döntötte el, ki képviseli az országot a csúcstalálkozón. Míg a közalkalmazottak a szabadnapokat élvezik, az orvosoknak, illetve a mentőszolgálat embereinek máris dolguk akadt: a kongói nagykövetet például kórházba szállították, további négy vendég pedig ugyancsak orvosi ellátásra szorult. Minthogy a szervezők csak a csúcs befejezése után hajlandók közzétenni, mennyibe került az állami költségvetésnek a rendezvény, a bukaresti sajtó máris becslésekbe kezdett. Így például több mint 700 ezer euróba került, hogy a parlament épületét a csúcstalálkozó igényeihez „csinosítsák”. Csúcstalálkozó a francia nyelv védelméért A Frankofónia Nemzetközi Szervezete (OIF) 63 államot tömörít, ebből tízen megfigyelői státussal rendelkeznek. A tagállamok közül 29 államban hivatalos nyelvként használják a franciát, a többiben pedig „együtt él” az angollal, az arabbal, a spanyollal vagy a portugállal. A tagállamokban összesen 710 millió ember él, míg a világon 175 millió személy francia ajkú. Ez az országcsoport Franciaországot, valamint a világnak azokat az államait, közösségeit tömöríti, ahol a korábbi gyarmati függés vagy a kulturális kapcsolatok folytán franciául (is) beszélnek. E mostani találkozó célja ugyanaz, mint a korábbiaké: védelmezni a francia nyelvet az angol mind szélesebb körű terjedésével szemben, s egyben elősegíteni a világ térségeinek egymáshoz való közeledését. A frankofón közösség létrehozásának gondolata 1980-ban fogalmazódott meg, az első csúcstalálkozót 1986-ban, a Párizs melletti versailles-i palotában rendezték meg.

2006. szeptember 28., 00:002006. szeptember 28., 00:00


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés