2011. augusztus 30., 08:092011. augusztus 30., 08:09
„A Franciaországban elkövetett bűncselekmények két százalékáért román állampolgárok a felelősek, a román elkövetők mintegy fele pedig kiskorú” – mutatott rá a miniszter. Gueant ugyanakkor nem kívánt arról nyilatkozni, milyen arányú a külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma hazájában. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy főleg Párizsban és Marseille-ben jelentős problémát okoznak a Romániából érkező bűnözők.
Azt is megjegyezte mindemellett, hogy a francia illetékesek szorosan együttműködtek e gondok megoldása érdekében a román hatóságokkal, ennek keretében román összekötő tisztek is együttműködnek francia kollégáikkal. A francia belügyminiszter azt is kijelentette, hogy a francia hatóságok mindent megtesznek a kiskorú romániaiak hazaküldése érdekében, hogy azokat a romániai gyermekvédelmi hatóságok gondjaira bízzák. A francia rendőrség által idén júliusban kiadott egyik jelentés szerint Párizs környékén 72,4 százalékkal nőtt a románok által elkövetett bűncselekmények száma 2011 első fél évében a megelőző év ugyanazon időszakához képest.
A jelentés szerint az év első hat hónapjában összesen 5680, zömmel kiskorú román állampolgár ellen indult eljárás a régióban, szemben az egy évvel korábbi 3294-gyel. Mint arról beszámoltunk, Európa-szerte jelentős problémát okoznak a Romániából érkező, zömmel roma származású bűnelkövetők, akiknek ügyében a francia hatóságok tavaly radikális lépésre szánták el magukat: némi zsebpénz kíséretében hazaküldték őket Romániába. A hazazsuppoltak jó része azonban már megérkezésekor úgy nyilatkozott: az első adandó alkalommal visszatér Franciaországba.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.