Románia főügyésze hozzátette, az erről szóló döntés azt követően születik meg, hogy az Alkotmánybíróság közzéteszi szerdai határozatának indoklását, miszerint a katonai ügyészek hatásköre nem terjed ki azokra az ügyekre is, amelyekben polgári személyek is érintettek.
A főügyész azt is elmondta, hogy minden katonai ügyésznek fel kell mérnie az ügyeket, amelyeken éppen dolgozik, és minden esetben dönteni kell majd, hogy szükséges-e átadni azokat a polgári igazságszolgáltatásnak. Kövesi egy nappal korábban elrendelte valamennyi katonai ügyészségen jelenleg folyamatban levő ügy összesítését.
Az Alkotmánybíróság szerdán alkotmányellenesnek minősítette a büntetőjogi perrendtartást módosító 2006/356-os törvény egyik bekezdését, miszerint a katonai ügyészek vizsgálati jogköre azokra az ügyekre is kiterjed, amelyekben katonák és civilek ellen is vizsgálat folyik. Az Alkotmánybíróság határozata az 1990. június 13–15-i bányászjárás ügyében folyó eljárást is érinti, ebben az ügyben többek között Ion Iliescu egykori államfő is gyanúsított.
F. S.
Súlyos vádak alkotmánybírák ellen
Az 1989-es forradalmárokat tömörítő December 21. Egyesület azzal vádolta csütörtökön Nicolae Cochinescu és Petre Ninosu alkotmánybírákat, hogy „Iliescu embereiként” részt vettek az 1990 júniusi bányászjárásban. Az egyesület szerint ez az oka annak, hogy a forradalom és a bányászjárások ügyei átkerültek a polgári ügyészség hatáskörébe. Doru Mărieş, az egyesület elnöke szerint Cochinescu – aki 1990-ben a főügyész helyettese volt – írta meg a televízióban június 13-ára virradó éjszakán felolvasott levelet, amely az Egyetem tér kiürítését szorgalmazta. Mărieş hozzátette: tanúkkal bizonyítható, hogy Corneliu Coposu házát maga Petre Ninosu gyújtotta fel az 1990. június 14-ére virradó éjszakán. A forradalmár-egyesület vezetője azt is elmondta, feljelentést tett a főügyészségen Ioan Vida, az Alkotmánybíróság elnöke ellen hivatalos jogkör bitorlása miatt, mivel Vida mandátuma június 8-án lejárt. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a testület elnökének hároméves mandátuma csak július 13-án jár le, mivel az erre vonatkozó törvény azt írja elő, hogy az elnököt legfeljebb öt nappal az új alkotmánybírák eskületétele után kell megválasztani.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).