2012. április 06., 13:412012. április 06., 13:41
Az országos rendőrkapitányság közlekedésrendészeti igazgatósága és a romániai Országutak és Autópályák Országos Társasága által indított program célja, hogy csökkentsék a súlyos közlekedési balesetek számát.
A veszélyes útszakaszt jelző táblát 2011 decemberében vették be a romániai közlekedési jelek sorába. A 2,5 méter széles, 1,2 méter magas sárga alapú táblán az a felirat szerepel: Atentie! Zona cu risc ridicat de accidente (Figyelem! Nagy baleseti kockázatú útszakasz) A tábla baloldali részén piros csíkkal szegélyezett figyelmeztető háromszög szerepel, amelynek a középső fehér mezőjében nagy méretű fekete pont látható. A tábla alsó felében felirat jelöli a veszélyes szakasz hosszát.
A közlekedésrendészet tájékoztató közleménye szerint a táblák kihelyezését április negyedikén kezdték el a román-magyar határ nagylaki határátkelőjétől Aradon, Déván és Nagyszebenen át Bukarestbe vezető országúton.
A statisztika alapján 138 olyan helyet azonosítottak az országutakon, ahol gyakoriak a súlyos balesetek. Ezeken a helyeken az elmúlt öt évben 1517 súlyos közlekedési baleset történt, amelyek 569 személy halálát, 1369 személy súlyos sérülését okozták. A közlemény szerint a hatóságok ezzel az akcióval is hozzá szeretnének járulni az Európai Unió által kitűzött cél megvalósulásához, hogy 2020-ig felére csökkentsék a súlyos országúti balesetek számát.
A romániai országutak legveszélyesebb pontjainak a térképe és a figyelmeztető táblák az erre a célra létrehozott honlapon tekinthető meg.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.