2013. január 13., 19:342013. január 13., 19:34
A kormányfő egy csütörtök esti televíziós műsorban közölte: azokra, akik nem tulajdonosként vagy az egykori tulajdonos örököseként kaptak vissza ingatlant, vagy kaptak anyagi kárpótlást, adót vetnek ki: az illetéket a tulajdonjogért kifizetett összeg és az ingatlan értéke vagy a kárpótlás összege közötti különbség után kell majd kifizetni.
A kormány közlése szerint Románia eddig összesen ötmilliárd euró értékben kártalanította az előző rendszerben elkobzott ingatlanok tulajdonosait, ugyanakkor még nyolcmilliárd euró értékű ingatlant igényeltek vissza.
„Amit lehet, természetben kell visszaszolgáltatnunk, ellenőrzni kell a visszaigénylések jogosságát, ütemtervet kell kidolgoznunk a kifizetésekre, de legfőképpen világos különbséget kell tennünk a közvetlen örökösök és azok között, akik megvásárolták a követeléseket” – szögezte le Ponta, megjegyezve, mivel ez utóbbi profitszerző tevékenység, adókötelessé kell tenni a nyereséget. Kifejtette, a kárpótlásokat csakis úgy lesz képes az állam kifizetni, ha azokat több részletbe ütemezik át, az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezetet március végére dolgozzák ki.
Ponta azt is közölte, kérni fogja a restitúciós hatóságot, hogy tegye közzé, hányan kaptak vissza ingatlant, vagy kaptak kárpótlást, és hol élnek. Ponta megjegyezte: az Ungureanu-kormány tavalyi törvényjavaslata, amelynek értelmében a kárpótlást a visszakövetelt ingatlanok értékének 15 százalékában maximalizálták volna, nem elfogadható, mert diszkriminatív, ugyanakkor a kárpótlási összegek kifizetése csakis egy bizonyos ütemterv szerint lehetséges.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.