Hirdetés

Feltérképeztük a romániai drogfogyasztási szokásokat: ki, mit, hogyan, mennyiért?

Kannabisz •  Fotó: Veres Nándor

Kannabisz

Fotó: Veres Nándor

A hazai sajtó szinte naponta számol be olyan bűncselekményekről, közúti balesetekről, melyeket valamilyen kábítószer befolyása alatt álló személyek követtek el. Kannabiszról, MDMA-ról, THC-ről írnak, miközben sokaknak ötlete sincs, mit takarnak a rövidítések, szakkifejezések. Utánajártunk, hogy Romániában melyek a legnagyobb mértékben fogyasztok drogok, illetve hogyan hatnak, milyen formában használják őket, hogy néznek ki.

Tóth Gödri Iringó

2023. október 21., 19:112023. október 21., 19:11

Az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség minden évben közli a romániai droghasználatra, -fogyasztásra és -kereskedelemre vonatkozó legfrissebb adatokat. Legutóbbi jelentésük 2023 februárjában jelent meg, legfrissebb adataik 2021-ből származnak. Mivel a téma jórészt az illegalitás zónájában tartozik, viszonylag kevés információ áll a hatóságok rendelkezésére.

A dokumentum rámutat arra, hogy a 15–64 év közötti lakosság 10,7 százaléka fogyasztott már élete során legalább egyszer kábítószert, a legmagasabb fogyasztási arány pedig a 15 és 34 év közöttiek körében figyelhető meg. A legfiatalabb általuk regisztrált szerhasználó 13 éves volt.

Új trendek

A jelentésben kiemelték: legtöbb kábítószer esetében a fogyasztás növekedési ütemének lassulása figyelhető meg, kivéve az új pszichoaktív szereket. Az új pszichoaktív szerek (NPS) kifejezés olyan vegyi anyagokat vagy vegyületeket jelöl, amelyeket pszichoaktív tulajdonságaik miatt fogyasztanak, vagy tesznek elérhetővé emberi fogyasztásra, de amelyeket az ENSZ kábítószer-ellenőrzési egyezményei nem szabályoznak. A legtöbb új pszichoaktív anyag viszonylag alacsony ára és erős hatása miatt egyre népszerűbb, illetve azért is élnek velük sokan, mert a rutinszerű vizeletvizsgálat során nehezebb kimutatni ezeket.

Hirdetés

A legelterjedtebb új pszichoaktív szerek a szintetikus kannabinoidok és katinonszármazékok. Ezek gyakran „fogyasztásra nem ajánlott” szerek, fürdősók, növényi tápszerek vagy illatosítók formájában vásárolhatók meg.

Az új pszichoaktív anyagokat egyébként 2006 táján kezdték el forgalmazni a nemzetközi „piacon”, Romániában pedig 2008 második felében debütáltak, és gyorsan népszerűvé váltak a fiatalok körében. Hirtelen népszerűségüket alátámasztani szemléletes adat, hogy Romániában 2009 első hat hónapjában 278 ember szorult kórházi kezelésre, az akkoriban etnobotanikus szerekként emlegetett legális anyagok fogyasztása miatt.

Jelentős hányaduk kiskorú volt.

korábban írtuk

SRI-jelentés: Romániát évek óta tranzitútvonalként használják a veszélyes kábítószereket csempésző bűnszervezetek
SRI-jelentés: Romániát évek óta tranzitútvonalként használják a veszélyes kábítószereket csempésző bűnszervezetek

Románia már 2020-ban tranzitútvonalként szerepelt a nyugat-európai és közel-keleti fogyasztói piacokra szánt, nagy kockázatú kábítószerek kereskedelmének – derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2020-ra vonatkozó jelentéséből.

A biofű vagy herbál által tartalmazott az anyagok azért különösen veszélyesek, mert az orvosok nem ismerik hatásukat, sőt gyakran maguk a felhasználók sem tudják, pontosan mit fogyasztottak, és milyen hatással lesz rájuk. Az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség adatai szerint a 16 évesek 3,2 százaléka próbált már valamilyen biofüvet.

Moldva térségében, ahol a legtöbb NPS-s, illetve a herbált fogyasztó van, 20 és 100 lej között mozog ezek grammjának ára. A kereskedők tiszta pszichoaktív anyagot rendelnek – általában kriptovalutával fizetve – olyan európai vagy kínai weboldalakon, amelyek egyébként kiemelik, hogy minden termékünk kizárólag laboratóriumi kutatási célokra használható, emberi fogyasztásra nem alkalmas.

Az örök klasszikus: a kannabisz

A kannabisz az egyik leggyakrabban, legnagyobb mennyiségben fogyasztott kábítószer Romániában,

a felnőtt lakosság esetében a második helyen van a leggyakrabban fogyasztott kábítószerek listáján az új pszichoaktív szerek után, míg az iskolás kiskorúak esetében az első helyen szerepel.

A kannabisz, más néven marihuána (a szlengben fű) a kendernövény szárított, virágzata, melyet időnként tévesen vadkendernek is neveznek. Fő pszichoaktív összetevője a tetrahidrokannabinol (THC – ez a rövidítés szokott feltűnni a rendőrségi közleményekben a drogteszt által kimutatott anyagok sorában). Hatása összetett mind fizikai, mind pszichikai szempontból, vonzerejét az adja, hogy enyhe eufóriai érzetet vált ki, ellazulást eredményez. Nagyon sok formában fogyasztják: a gyakran használt spangli vagy joint kifejezések olyan cigarettára utalnak, amelyben kannabisz van (gyakran dohánnyal vegyítve), a bong olyan vízipipára, amelyben kannabisz van, de készülhet belőle sütemény (angolosan space cake), alkoholos ital (zöld sárkány) vagy tea és vaj is.

A hasis szintén a kendernövényhez köthető, tulajdonképpen annak gyantája, amit szintén fogyasztanak dohánnyal keverve cigarettaként vagy párologtatva, esetleg alkoholban oldva.

Egy „füves cigi” 0,3–0,5 gramm kannabiszt tartalmaz, 1 gramm ára pedig körülbelül 60–70 lej.

Színek, formák és keverékek

A rendőrségi közleményekben gyakran feltűnik az MDMA rövidítés is, ami a metiléndioxi-metamfetamin jelöli – a köznyelvben ecstasy-ként ismert (a szlengben ekinek is nevezik). Ez a szintetikus drog szintén az általa kiváltott eufória miatt vonzó. Az ecstasy-t többnyire szájon át, tabletta formájában fogyasztják, de kúp változata is létezik, illetve intravénásan is beadható.

A tabletta általában színes, az egyik oldalán figurákat ábrázol,

melyek gyakran divatmárkák (Lacoste, Gucci, Chanel), autómárkák (Tesla, Mitsubishi, Maserati), fiktív karakterek (Super Mario, hupikék törpikék) emblémáit, illetve alakjait használják.

A leghagyományosabb ecstasy-szimbólum a smiley (mosolygó arc).

Egy tabletta ára egyébként 50–70 lej között mozog.

Ecstasy •  Fotó: Országos Rendőr-főkapitányság Galéria

Ecstasy

Fotó: Országos Rendőr-főkapitányság

Fontos kiemelni, hogy az ecstasy-t egyre gyakrabban keverik más pszichedelikus drogokkal, például LSD-vel, vagy esetleg marihuánával együtt használják. Mivel ez a gyakorlat egyre inkább elterjedt, ezért a különböző kombinációk „beceneveket” kaptak, mint például „candy flipping” (LSD és ecstasy) vagy „kitty flipping” (ketamin – ami egy erős fájdalomcsillapító – és ecstasy). Ezek a kombinációk erősen hallucinogén hatásúak.

Az LSD egy már a hatvanas évek óta (a hippi kultúrában terjedt el széleskörűen) sokak által kedvelt, használt pszichedelikus drog, hallucinogén hatású.

Tabletta formában is létezik, de fogyaszthatják kis LSD-vel átitatott papírlapok formájában is, innen származik a szlengben használt neve, a bélyeg.

A heroin (kémiai nevén diacetil-morfin) egy félszintetikus morfinszármazék, amelyet általában intravénásan, azaz tűvel, fecskendővel adnak be maguknak a használók. Egy alkalommal körülbelül 30 milligramm heroint fogyaszt egy felhasználó, tehát amikor 1–2 kilogrammos szállítmányokról számol be a rendőrség, akkor tulajdonképpen több ezer adagról van szó.

A heroin a kannabisz, az MDMA és a NPS-ek mellett Romániában az élvonalban „játszik”, a fesztiválokon is gyakran fogyasztott anyag, illetve Bukarestben a legkelendőbb.

A sorban ott „kullog” még a metamfetamin is, ami egy pszichostimuláns szer. Gyakran kristályként vagy speedként (angol szó, sebességet jelent) néven emlegetik utalva arra, hogy ez a drog viszonylag hosszabb időre feldobja, felpörgeti a használóját. Felszívva, intravénásan vagy felodva használják. A metamfetamin egyébként egy amfetamin származék, mely hasonló, csak gyengébb hatású.

A Kábítószer- és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja amúgy a mérsékelt fogyasztás térképén helyezi el Romániát,

és bizonyos esetekben jóval az európai átlag alá helyezi az összes elemzett anyagkategória – a kannabisz, a kokain, az amfetamin vagy az MDMA – tekintetében.

Kokain •  Fotó: Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) Galéria

Kokain

Fotó: Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT)

A kokain, amit a dél-amerikai kokacserje leveliből vonnak ki, és por formájában fogyasztják, nem tartozik a legelterjedtebb, illetve leggyakrabban használt drogok közé Romániában

– pedig világszinten a legismertebb kábítószerként tartják számon. Az orrba szippantva kevesebb, mint fél percen belül hat, a használó intenzív eufóriás állapotba kerül (intravénásan szintén használható). Általában 20 és 90 milligramm közötti mennyiséget használnak egy alkalommal. A kokain ára grammonként körülbelül 500 lej, ami meg is magyarázza, hogy miért nem tartozik a legelterjedtebb drogok közé, és miért inkább a tehetősebbek körében népszerű.

korábban írtuk

Főként a tehetősebbek körében nő a kokainfogyasztás Romániában, a háború megváltoztatta a kábítószerek útját
Főként a tehetősebbek körében nő a kokainfogyasztás Romániában, a háború megváltoztatta a kábítószerek útját

Nőtt a kokainfogyasztás Romániában, különösen a magas jövedelmű lakosság körében – világít rá az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) legutóbbi, idén közzétett, kokainról szóló jelentése.

Igény van rá

A romániai kábítószer-piacon a legnagyobb mennyiségben lefoglalt drog a heroin, amit a kannabisz követ.

Az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség szerint a jelentős lefoglalásokból származó kábítószerek teljes mennyiségének 74,38 százalékát a romániai illegális piacra szánták, ami azt jelzi, van kereslet rá.

A jelentés arra is kitér, hogy Romániában az utcai kereskedelem nem túl elterjedt, az esetek több mint háromnegyedében 5 grammnál, 5 milliliternél vagy 250 darab tablettánál kevesebb van az árusoknál. Az országos ügynökség egyik tanulmánya ugyanakkor arra is rámutat, hogy egy kutatásuk során a fiatal válaszadók több mint 41 százaléka szerint nagyon könnyű vagy meglehetősen könnyű volt szabadidős környezetben kábítószerhez jutni, míg csak közel 18 százalékuk szerint lehetetlen.

korábban írtuk

Betekintés a dizájnerdrogok pusztító világába: Kerekes Medárd Ferenc addiktológus a divatos kábítószerek veszélyeiről
Betekintés a dizájnerdrogok pusztító világába: Kerekes Medárd Ferenc addiktológus a divatos kábítószerek veszélyeiről

Sajnos egyre népszerűbbek a dizájnerdrogok a fiatal korosztály körében. A kíváncsiság, a családon belüli bizalom, őszinteség hiánya, a valahova tartozás érzése készteti őket a kábítószerek használatára.

korábban írtuk

Durvuló droghelyzet Romániában: egyesek már 10-11 évesen elkezdik a kábítószer-fogyasztást
Durvuló droghelyzet Romániában: egyesek már 10-11 évesen elkezdik a kábítószer-fogyasztást

Növekvőben van Romániában a kábítószer-kereskedelem, a dílerek új drogterítési módszereket vetnek be, a legfiatalabb fogyasztók pedig már a 10-11 évesek köréből kerülnek ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Áldozatokat követel az influenza
Áldozatokat követel az influenza
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

2026. január 15., csütörtök

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll

Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll
Hirdetés
Hirdetés