2013. április 19., 07:202013. április 19., 07:20
A megkérdezettek 50 százaléka szerint szükséges az iskolai hittanoktatás, míg 44 százalék ellenzi azt. Rákérdeztek a Bukarestben épülő nemzet megváltásának katedrálisa ügyére is. Eben az esetben 44 százalék egyetértett a gigantikus templom építésével, 32 százalék nem, a bizonytalanok aránya pedig 27 százalék. A megkérdezettek közel fele szerint a templom építését az államnak kell finanszíroznia, míg 40 százalék szerint az államnak nem kellene részt vennie az építkezésben.
A felmérés szerint a megkérdezettek többsége szeretné a halálbüntetés visszaállítását, és ellenzi az azonos neműek házasságát. A felmérés április 12. és 16. között készült. A téma aktualitását az adja, hogy a közelmúltban a kormányzó USL színeiben képviselői mandátumot szerzett Remus Cernea parlamenti képviselő bejelentette: törvénytervezetet készül benyújtani az egyházak állami finanszírozásának megszüntetése érdekében.
Az ügy miatt szerdán délután hevesen bírálta Cerneát Laurenţiu Streza erdélyi ortodox metropolita. Szerinte az ortodox egyház nagyobb adót fizet az államnak, mint amekkora összeget a papok fizetésére kap tőle, mivel az állam csak a bérek egy részét állja, a többit az egyház, jövedelemadót viszont a fizetés teljes összege után fizetnek. Szerinte az állam nem azért ad pénzt az egyháznak, mert akar, hanem mert köteles erre. Ezt azzal indokolta, hogy amikor a 19. században Cuza fejedelem államosította az egyházi javakat, az állam ígéretet tett az egyház támogatására. A bukaresti megakatedrálist azzal vette védelmébe, hogy az „olcsóbb, mint nyolc kilométer autópálya megépítése.”
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!