Hirdetés

Felmérés: a romániai szavazók alig több mint felére jellemző a párthűség

•  Fotó: Korodi Attila/Facebook

Fotó: Korodi Attila/Facebook

A romániai polgárok alig több mint fele szavaz ugyanarra a pártra minden választáson – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Balogh Levente

2024. március 07., 13:032024. március 07., 13:03

2024. március 07., 13:072024. március 07., 13:07

Az INSCOP közvélemény-kutató által a News.ro hírportál megrendelésére készített felmérés csütörtökön ismertetett adatai szerit csupán a válaszadók 50,5 százaléka mondta azt, hogy ha egy párttal szimpatizál, akkor általában minden – európai parlamenti, önkormányzati, parlamenti, elnök- – választáson rá szavaz.

A megkérdezettek 45,5 százaléka mondta azt a párthűséget firtató kérdésre, hogy nem szavaz állandóan ugyanarra a pártra, 4 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni.

Hirdetés

A párthűség inkább a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt alkotta szövetség (PSD–PNL) szavazóira, az alacsonyabb végzettségűekre, valamint az inaktívakra jellemző, míg azok között, akik nem szavaznak ugyanarra a pártra az összes választáson, nagyobb arányban képviseltetik magukat a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), a 30 és 45 év közöttiek, a magasabb végzettségűek, a kék- és fehérgallérosok, a városiak és a magáncégek alkalmazottai.

•  Fotó: INSCOP Galéria

Fotó: INSCOP

Arra a kérdésre, hogy az EP-választáson is ugyanarra a pártra szavaznak-e, amelynek a jelöltjére a polgármester-választáson adják a voksukat, csupán 58,1 százalék válaszolt igennel,

34,9 százalék pedig nemmel. 2,9 százalék még nem döntött, 3,3 százalék pedig azt mondta, hogy el sem megy szavazni.

Azok között, akik mindkét esetben ugyanarra a pártlogóra szavaznak, nagyobb arányban vannak ott a PSD–PNL szövetség szavazói, a 60 év fölöttiek, az alacsonyabb végzettségűek, az inaktívak és a vidékiek.

A fentiek alapján már érthető, hogy miért tapasztalható különbség az ugyanezen felmérés egy nappal korábban bemutatott szakaszában a PSD-PNL közös EP-listájára, illetve az önkormányzati választásokon önállóan induló két pártra leadott szavazatok aránya között.

korábban írtuk

Felmérés: az RMDSZ nem jutna be az Európai Parlamentbe, nem találna legyőzőre a PSD–PNL-koalíció
Felmérés: az RMDSZ nem jutna be az Európai Parlamentbe, nem találna legyőzőre a PSD–PNL-koalíció

Kiesne az RMDSZ az Európai Parlamentből, ha most vasárnap lennének a választások – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokból.

A felmérés során rákérdeztek arra is, hogy a válaszadók szerint szabadok és szabályosak lesznek-e az idei választások.

A szűk többség inkább derűlátó: 50,6 százalék vélekedik úgy, hogy a megmérettetések szabadon és szabályosan zajlanak, míg 45,8 százalék szerint nem – a fennmaradó 3,6 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni.

Azok között, akik szerint a választások szabadok lesznek, nagyobb arányban képviseltetik magukat a PSD–PNL szövetség és az AUR szavazói, a 45 és 60 év közöttiek, a magasabb jövedelműek, valamint az állami alkalmazottak.

A pesszimisták inkább az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) szimpatizánsai, a bukarestiek és az alacsony jövedelműek közül kerülnek ki.

Arra a kérdésre, hogy az idei négy választást milyen mértékben befolyásolják majd az álhírek és a dezinformáció, 34,2 százalék mondta azt, hogy szerinte nagyon nagy mértékben, 37 százalék szerint nagy mértékben, míg 19,4 százalék szerint kis mértékben, és csupán 7 százalék vélekedik úgy, hogy egyáltalán.

Azok között, akik szerint a választásokat nagy mértékben befolyásolja majd a dezinformációs tevékenység, nagyobb arányban vannak jelen az AUR szavazói, a 30 év alatti fiatalok és a 60 év fölötti idősek, a bukarestiek és a városlakók, valamint az északnyugati régió lakói.

A felmérés február 22. és 29. között készült 1100 fős mintán, a hibahatár 2,95 százalék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
2026. augusztus 28., péntek

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni
Hirdetés
Hirdetés