
Fotó: Európai Parlament/Alexis Haulot
Miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) első helye nincs veszélyben, növelni sem tudta előnyét, a szélsőséges pártok pedig továbbra is jelentős támogatottságot élveznek – derült ki egy friss felmérésből.
2024. január 10., 13:362024. január 10., 13:36
2024. január 10., 13:392024. január 10., 13:39
A The Center for International Research and Analyses – CIRA) által készített közvélemény-kutatás szerdán nyilvánosságra hozott eredményei szerint ha most vasárnap rendeznék az európai parlamenti választásokat, a kormány vezető erejét adó PSD 30 százalékkal végezne az első helyen.
A második helyen a PSD-vel koalícióban kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) áll 20 százalékkal, míg a harmadik a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 18 százalékos támogatottsággal, ami enyhe csökkenés a korábbi adatokhoz képest.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 14 százalékon áll, míg
Akárcsak az RMDSZ, amely pont 5 százalékon áll, így szintén bejutna a törvényhozásba.
Több párt nem lenne képes bejutni a parlamentbe.
Fotó: www.cira.ro
Rákérdeztek a politikai preferenciákra is. Eszerint a válaszadók 14 százaléka jobboldalinak, 13 baloldalinak tartja magát, 29 százalék pedig azt mondta, hogy centrista beállítottságú. Ugyanakkor a megkérdezettek 44 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre, hogy milyen beállítottságú.
A felmérés decemberben készült ezer fős mintán, a hibahatár 3 százalék.
Mint ismeretes, idén négy megmérettetés is lesz Romániában: európai parlamenti, önkormányzati, parlamenti és államfőválasztást is tartanak.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!