Hirdetés

Feljelenti Puiu Haşottit az Accept Egyesület

Puiu Haşotti szenátor haladéktalan felelősségre vonását követelte tegnap a kormányzó Nemzeti Liberális Párttól (PNL) a homoszexuálisok jogaiért küzdő Accept Egyesület annak nyomán, hogy a politikus a hétvégén úgy nyilatkozott: a homoszexuálisok betegek, a homoszexualitás pedig nem természetes állapot.

Balogh Levente

2013. április 15., 20:462013. április 15., 20:46

Az Accept szerint Haşotti nyilatkozata „botrányos, elfogadhatatlan és törvényellenes”, ezért a szenátor felelősségre vonását kérik, és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is feljelentik.

Mint arról beszámoltunk, Haşotti nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy a PNL koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatásával képviselői mandátumot nyert Remus Cernea a hétvégén bejelentette: törvénytervezetet dolgoz ki az egyneműek házasságának romániai elismertetése érdekében.
Haşotti nyilatkozatát egyébként Cătălin Ivan, a PSD szóvivője is „aránytalannak és sajnálatosnak” nevezte, de megjegyezte, hogy Cernea nem a párt hivatalos álláspontját képviseli. Victor Ponta kormányfő is közölte: nem sokkolta ugyan a kezdeményezés, de az nem élvezi a kormánykoalíció támogatását. Ponta párttársa, Mădălin Voicu parlamenti képviselő viszont védelmébe vette Haşottit, mondván: egyetért vele abban, hogy a homoszexualitás betegség, Cernea javaslatát pedig elutasítja. A Konzervatív Párt (PC) szintén Cernea kezdeményezésével szemben foglalt állást. A törpepárt tegnap jelezte: május másodikán csendes menetet szervez a keresztény családmodell melletti kiállás jeleként az ortodox patriarchátus bukaresti székhelye körül. Hivatalos közleménye szerint a PC tiszteletben tartja ugyan az egyének döntéseit, de úgy véli, hogy a normalitás a keresztény értelemben vett, biológiailag termékeny családnál kezdődik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés