
Csak azok a beruházások maradnának, amelyek legalább 30 százalékban már megvalósultak – Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Az első olvasatban tárgyalta csütörtöki ülésén a kormány annak a sürgősségi rendeletnek a tervezetét, amelyik szabályozza azoknak a beruházásoknak a helyzetét, amelyeket a továbbiakban nem finanszíroznak az EU helyreállítási alapjából. A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem támogatja a jogszabálytervezetet.
2025. augusztus 14., 16:362025. augusztus 14., 16:36
2025. augusztus 14., 16:462025. augusztus 14., 16:46
A sürgősségi rendelet többek között előírja azoknak a beruházásoknak a felfüggesztését, amelyeknek még nem kezdődtek el a munkálatai. A kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter elmondta, hogy sajátos helyzet állt elő:
,,Nagyon-nagyon sok olyan beruházást próbálunk megvalósítani, amelyek segítik az ország fejlődését, de meghaladják Románia pénzügyi lehetőségeit. Ez olyan, mint amikor egy ebédhez egyszerre tíz fogást kezdünk elkészíteni, de egyiket sem fejezzük be, és a végén (...) éhesen maradunk” – szemléltette a helyzetet.
A miniszter szerint ezt a problémát a csütörtökön első olvasatban tárgyalt sürgősségi rendelettel orvosolná a kormány. A jogszabályjavaslat előírja azoknak a beruházásoknak felfüggesztését, amelyek kevesebb mint 30 százalékban valósultak meg. ,,Ezeket csak felfüggesztjük, nem mondunk le róluk, de azokra a projektekre összpontosítunk, amelyek a kivitelezés előrehaladottabb fázisában vannak” – részletezte Pîslaru.
A miniszter hangsúlyozta: ,,a jelenlegi költségvetési korlátok között” ez az egyetlen módja annak, hogy a forrásokat azokra a beruházásokra lehessen összpontosítani, amelyek egy év alatt megvalósíthatók.
A párt közölte azt is, hogy a hétfői vezetőségi ülésükön javaslatokat fogalmaznak meg a sürgősségi rendelet tervezetének módosítására. Kifogásuk szerint a jogszabályjavaslat nem szab meg objektív kritériumokat annak eldöntésére, hogy melyek azok a beruházások, amelyeknek a kivitelezése előrehaladott állapotban van.
A közleményben a PSD emlékeztetett: korábban világosan a koalíciós partnerek tudomására hozták, hogy a kormánynak csak azokat a döntéseit támogatják, amelyeket előzetesen konszenzussal hagytak jóvá a kormánypártok, tájékoztat az Agerpres.

Korlátozza a kormány az Anghel Saligny országos beruházási program, az országos helyi fejlesztési program és az országos építési program beruházásait egy, a kabinet csütörtöki ülésén tárgyalt törvénytervezet szerint.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!