2007. február 28., 00:002007. február 28., 00:00
Ezenkívül a kongresszusonrészt vesznek az Európai Parlament (EP) képviselői,valamint az Európai Néppárt küldöttei.
Az RMDSZ nyolcadik kongresszusa március2-án és 3-án zajlik az aradi kultúrpalotában.Az eseményre a szövetség 28 területiszervezete, 10 platformja, valamint a Magyar IfjúságiÉrtekezlet (Miért) delegál összesen 554küldöttet. Király András szerint akongresszusra körülbelül 130 meghívottat és150 újságírót várnak. Az RMDSZlegfelsőbb döntéshozó fórumánakülésén szövetségi elnököt isválasztanak – mint ismeretes, a tisztségre MarkóBéla, a szövetség jelenlegi elnöke azegyetlen jelentkező. A kongresszus munkálatainak napirendjénszerepel még az RMDSZ programjának, valamintalapszabályzatának módosítása. Aszövetség politikusai szerint az RMDSZ programjátamiatt is kell módosítani, mivel időközben számoscélt – köztük az ország európaiuniós csatlakozását – sikerültteljesíteni, másrészt pedig a dokumentumot hozzákell igazítani a csatlakozást követően lényegesenmegváltozott helyzethez. A szövetség vezetőikifejtették, az RMDSZ választási programja atársadalom számos alapvető kérdéskörétérinti majd: a programmódosító bizottságáltal kidolgozott dokumentum a mezőgazdaságtólaz iparig, de az általános emberi jogok terénfelmerülő problémákra is számos megoldástkínál majd.
A kongresszus munkálataipénteken 13 órakor kezdődnek: az ülésrésztvevőit Markó Béla szövetségielnök és Király András, az RMDSZ Aradmegyei elnöke köszönti. Ezután a meghívottvendégek mondják el üdvözlő beszédeiket.Az RMDSZ elnökének kongresszusi beszámolója14 órakor kezdődik, ezt követik a hozzászólások,valamint a beszámolóról szólószavazás. Az RMDSZ programmódosításánakvitája után ismét köszöntő beszédekhangzanak el.
Szombaton újabb üdvözleteknyitják meg az RMDSZ-kongresszus második napját,majd a szövetség programjának ésalapszabályzatának véglegesítéseés megszavazása következik. Az RMDSZ elnökénekmegválasztása ugyancsak a kongresszus másodiknapján zajlik.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.