
Főnyeremény? Victor Ponta ismét a PSD sorait erősíti, és várhatóan képviselői mandátumot nyer a párt színeiben
Fotó: Facebook/PRO România
Victor Ponta volt miniszterelnök újrabelépése a Szociáldemokrata Pártba (PSD) többletértéket jelent a szociáldemokraták számára, mivel elismert emberről van szó – így értékelte kedden Lucian Romașcanu, a PSD szóvivője a volt kormányfő ismételt szerepvállalását a pártban.
2024. október 15., 15:392024. október 15., 15:39
2024. október 17., 11:112024. október 17., 11:11
Ponta a párt Dâmboviţa megyei képviselőlistáját vezeti, amit a párt megyei vezetése múlt vasárnap rendkívüli ülésen hagyott jóvá.
Ezzel gyakorlatilag biztos a parlamenti széke, hiszen a dél-romániai megyében hagyományosan erős a PSD.
Ponta akkor arról beszélt:
Arra a kérdésre, hogy mi újat tud hozni Ponta a PSD-be, Romașcanu – aki azt követően állt ki a sajtó elé, hogy a pártelnökség a választási lista kapcsán eldöntötte: azon nem kaphatnak helyet korrupció vagy összeférhetetlenség miatt bíróság elé állított jelöltek – kedden csupán annyit mondott: önmagát.
Az újságírók arra is rákérdeztek, hogy Ponta vajon megváltozott-e.
„A párt változott meg. Nem ő az egyetlen PSD-tag, akit Dragnea elnöksége idején kizártak a pártból, és akit aztán visszavettek. Ez a helyzet Tudose esetében is, ez a helyzet Neacșu esetében is. Vannak olyan emberek, akiknek nem volt konkrét vétkük, amikor elhagyták a pártot, így jó, hogy visszakapunk egy olyan erőforrást, amelyet korábban elvesztettünk. Ponta úr Románia sikeres volt miniszterelnöke, az egyik legjobb miniszterelnök, ahogy a média is rámutatott. Ő egy jól ismert ember, aki minden bizonnyal értéket hoz a PSD-be” – hangoztatta a szóvivő.
Romașcanu arról is kérdezték, hogy Ponta egy jövőbeli kormány tagja vagy a képviselőház elnöke lehet-e.
– mondta Lucian Romașcanu.
Ponta jelenleg Marcel Ciolacu miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója. 2012 és 2015 között volt miniszterelnök. Ő vezette a PSD-t, és Crin Antonescuval együtt társelnöke volt a Dan Voiculescu kezdeményezésére létrehozott Szociálliberális Uniónak (USL).
Mint ismeretes,
A Nature magazin plágiummal vádolta meg, doktori címét visszavonták, de néhány hete a legfelsőbb bíróság a 2020-as jogerős ítélet ellenére megsemmisítette a doktori cím visszavonásáról szóló végzést.
Ponta 2016-ban hozta létre Pro Románia nevű pártját, amelybe több olyan PSD-vezetőt is átcsábított, akik rossz viszonyban voltak Liviu Dragneával. Most viszont visszatért a PSD-be.
– mondta Ponta a PSD Dâmbovița megyei konferenciáján részt vevő közel 500 küldöttnek.
Victor Pontát a PSD targovistei szervezete javasolta a jelöltlistára. Ponta elmondta, hogy továbbra is nagyon jó kapcsolatot ápol a PSD számos megyei vezetőjével, a megye számos polgármesterével és párttagjával.
Ponta PSD-be visszatérése részben meglepő, hiszen márciusban még olyan hírek röppentek föl, hogy a Pro Románia vezetősége politikai vagy választási szövetségről tárgyal a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) a helyi és az európai parlamenti választásokra.
Ugyanakkor abból a szempontból érthető, hogy a PSD most „lecsapott” rá, hogy egy felmérés szerint annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt visszavonult a politika első vonalából, még ma is ő az egyik legismertebb román politikus.

A Victor Ponta volt szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök által alapított Pro Románia párt vezetősége politikai vagy választási szövetségről tárgyal a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) a helyi és az európai parlamenti választásokra.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!