Egyelőre csak románul tanulmányozhatók az érettségi és a kisérettségi tételei.
Az oktatásügyi minisztérium honlapján (www.edu.ro) tegnaptól megtekinthetők az érettségi és kisérettségi vizsgák írásbeli próbáinak tételei, ám a magyar vagy más nyelven tanuló diákoknak még várniuk kell, hogy valamennyi tantárgyból elkezdhessék a vizsgákra való célirányos felkészülést.
Matekovics Mihályt, az oktatási minisztérium kisebbségügyi igazgatója a helyzetet azzal magyarázza, hogy a tételeken az utolsó percig dolgoztak, így a fordítóbizottságok tegnaptól kezdhettek dolgozni. „Ez a legtöbb, amit felvállalhattunk, hiszen közel tízezer tételt kell lefordítani, ráadásul vannak olyan tantárgyak, amelyeket országszerte mindössze két tanár tanít” – fejtette ki a Krónikának Matekovics. A nyári vizsgákra vonatkozó módszertani szabályozást az oktatási minisztérium 2006. augusztus 31-én elfogadott rendelete szabályozza. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elítélendőnek tartja az eljárást, amely az esélyegyenlőséget sérti. Amint azt a Krónikának kifejtette, a korrekt eljárás az lett volna, ha a magyar nyelven tanuló diákok is azonos időben jutnak hozzá a tételekhez, mint a román társaik. „A diákok készülhetnek az érettségire anélkül is, hogy pontosan ismernék a tételeket, ezek hiánya azonban hátrányos helyzetbe hozza őket a román tanulókkal szemben” – vélekedett az RMPSZ elnöke. Fehérvári Ilona, a sepsiszentgyörgyi Kereskedelmi Iskolaközpont kémia szakos tanárnője kifejtette: ha egy pedagógus már most el akarja kezdeni tanítványaival a tesztek megoldását, először fordítania kell, hiszen a magyar anyanyelvű diák nem ismeri a szaknyelvet – különösen a reáltudományok területén. A kisebbségi nyelven oktató tanárnak több időt és munkát kell fordítania az érettségire való felkészülésben, mint román kollégája – magyarázta Fehérvári Ilona. Hasonlóan vélekedik Asztalos Csaba, az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD) elnöke is. A Krónikának nyilatkozva Asztalos elmondta: a minisztérium eljárása mindenképpen elmarasztalható, hiszen a kisebbségi nyelveken tanuló diákok és pedagógusok hátrányos helyzetbe kerülnek a románokkal szemben. Ennek ellenére Asztalos Csaba úgy véli, a tanácsnak nem kell bírságolnia a tanügy-minisztériumot. „Felkérjük a tárcát, hogy sürgesse meg a tételek lefordítását” – mondta a CNCD elnöke, aki szerint az eljárást jobban elő kellett volna készíteni, és erre odafigyelhettek volna a szaktárca magyar tisztségviselői is.
Jövőre minden másképp lesz?
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős alelnöke elismerte, hogy a kisebbségi tanulókat hátrányos helyzetbe hozza a kialakult helyzet, az RMDSZ ennek ellenére nem tiltakozik a megkülönböztetés ellen. Lakatos szerint ugyanis a tanár segítségével a diákok le tudják fordítani a tételeket, és nekiláthatnak a kidolgozásukhoz. „Jövőre megpróbáljuk elérni, hogy idejében elkészüljenek a fordítások, és a kisebbségi nyelven tanuló diákok a románokkal egyszerre jussanak a tételekhez” – tette hozzá Lakatos. Sógor Csaba szenátor, a felsőház tanügyi, tudomány- és ifjúságügyi bizottságának tagja szintén diszkriminatívnak tartja a minisztérium eljárását. „Kérdéses azonban, hogy milyen eredménye lehet az esetleges tiltakozásnak” – tette hozzá a szenátor.
Kreativitás helyett memorizálás
Az írásbeli tételek közzététele premiernek számít Romániában, mivel eddig csak a szóbeli tételeket hozták nyilvánosságra. Újdonságnak számít az is, hogy a reáltantárgyak esetében a szaktárca a tételek megoldásait is nyilvánosságra hozza. VValamennyi tantárgy esetében 100 tételvariáns létezik, ezek közül a vizsga napján sorsolják ki a vizsgatételt. Mihail Hãrdãu oktatásügyi miniszter azzal indokolta a változtatást, hogy ezáltal megszűnik a tételek kiszivárogtatásának veszélye. Jóllehet nagyjából mindenki egyetért azzal, hogy csökken a csalás veszélye, számos pedagógus kifogásolja a tételek közzétételét. Lászlófy Pál RMPSZ-elnök például antipedagógusnak nevezte a módszert, mivel szerinte az érettségi és kisérettségi vizsgákat memóriatesztté silányítja, ahelyett, hogy a tanulók készségeit, kreativitását, elemző és szintetizáló képességét mérnék fel. Több pedagógussal egybehangzóan Fehérvári Ilona tanárnő is attól tart, hogy felesleges stressznek teszik ki a diákokat. „Mivel az összes variánst lehetetlen bemagolni, egy lelkiismeretes diákot mindenféleképpen zavarni fog, hogy nem tudja százszázalékosan a vizsgaanyagot” – jegyezte meg a pedagógus. Több pedagógus szerint a humán tantárgyak esetében is az a veszély áll fenn, hogy többoldalas elemzéseket fognak szó szerint megtanulni a tanulók. Úgy tűnik, a szülők sincsenek elragadtatva a módszertől. Mihaela Gunã, a szülői szövetségek országos tömbjének elnöke például a Gândul című napilapnak adott nyilatkozatában azt kifogásolja, hogy a megfelelés kényszere miatt a gyerekek túlhajszolhatják magukat.
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).