2007. szeptember 17., 00:002007. szeptember 17., 00:00
Markó szerint azzal, hogy Tőkés László nem indul az RMDSZ listáján a november 25-i európai parlamenti választásokon, megvan a veszélye annak, hogy a párt az ötszázalékos küszöb alatt marad, és függetlenként a református püspök sem jut be az Európai Parlamentbe.
„Magas részvétel esetén az is elképzelhető, hogy akár három RMDSZ-es EP-képviselő lesz”. Az RMDSZ vezetője szerint a püspöknek független jelöltként még elméleti esélye sincs, hogy esetleg két RMDSZ-es jelölt mellett ő is bejusson. A pártelnök úgy látja, az EP-választások után letisztulhatnak a politikai erőviszonyok Erdélyben. „Nem jött még el az ideje annak, hogy Erdélyben elkülönüljenek a politikai oldalak, a romániai magyarságnak továbbra is egységesen kell szembenéznie a románokkal”.
Mint arról lapunkban is beszámoltunk, Tőkés László szeptember 6-án visszautasította, hogy az RMDSZ-szel közös listán induljon a november 25-i EP-választásokon. A református püspök annak ellenére mondott nemet, hogy az RMDSZ befutóhelyet ajánlott neki a listán. A visszautasítás oka a püspök szerint az, hogy nem érett meg a helyzet az RMDSZ-szel való közös lista összeállítására. Markó Béla leszögezte, bár nem született megegyezés, a tárgyalások nem voltak haszontalanok.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).