
Fotó: Rompres
2007. október 17., 00:002007. október 17., 00:00
A honatyák előtti felszólalásában az elnök arra is emlékeztette a képviselőket és szenátorokat, hogy Románia számos erőfeszítést tett annak érdekében, hogy megfeleljen az európai uniós csatlakozási követelményeknek, és arra ösztönözte a politikusokat, hogy folytassák a megkezdett reformokat. Pöttering egyben a pártoknak is üzent, felkérve a vezetőiket, hogy a november végi európai parlamenti választás előtti kampányban uniós témákról szóljanak a politikai viták.
A kétnapos bukaresti látogatása során az elnök számos vezető politikussal találkozott. Mint kifejtette, az egyeztetésekből azt a következtetést vonta le, hogy a politikai vezetők elkötelezettek a korrupcióellenes harcban. „Az a fajta korrupció, amellyel Románia jelenleg küzd, minden olyan államban megfigyelhető, amely a kommunista berendezkedésről a kapitalistára tér át, az ellene való harcban viszont minden esetben a Európai Unió előírásai szerint kell eljárnia a román hatóságoknak” – szögezte le Pöttering. Kitért ugyanakkor az Európai Bizottságnak a mezőgazdaságra vonatkozó ultimátumára, reményét fejezve ki, hogy a testület nem dönt majd a védzáradék alkalmazása mellett, viszont leszögezte: a végső döntés a román hatóságok teljesítményétől függ.
Az EP-elnök Traian Băsescu államfővel is tanácskozott, majd közös sajtótájékoztatón ismertette a találkozó eredményét. Pöttering közölte, nem ellenzi a népszavazás és az EP-választás egy időben való megszervezését, de az államfőt is emlékeztette arra, hogy a választásokon elsősorban európai kérdéseknek kell szóba kerülniük a belpolitikai témák helyett. Az Unió törvényhozó testületének jelenlegi vezetője többek között a kisebbségek képviselőivel is egyeztetett, és biztosította őket, hogy támogatja a mintegy egy éve a román parlament szakbizottságában „megrekedt”, a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet mihamarabbi elfogadását. A zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon a Frunda György szenátor vezette RMDSZ-küldöttség ismertette az elnökkel a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történetét és jelenlegi helyzetét, rámutatva: a magyar nyelvű oktatás számára az lenne a legkedvezőbb, ha a Babeş- és a Bolyai- egyetem két külön intézményként működne, közösen használva a jelenlegi épületeket. A küldöttség egyben Pöttering támogatását kérte annak érdekében, hogy az EP-ben tűzzék napirendre a BBTE ügyét. A szenátor szerint Pöttering azt mondta, hogy ez a kérdés ugyan belügy, de elvi szinten támogatja az anyanyelvű felsőoktatást. Varujan Pambuccian, a képviselőház kisebbségi képviselőcsoportjának frakcióvezetője szerint az EP-elnök értékelte azt a gyakorlatot, ahogyan Romániában a kisebbségi kérdést kezelik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).