Elutasította a képviselőház kedden azt a 2010-ben beterjesztett alkotmánymódosítást, amellyel Traian Băsescu államfő az egykamarás parlamentre való áttérést kezdeményezte.
2013. május 21., 14:572013. május 21., 14:57
Az elnöki hivatal szakértői a 2009-es népszavazásra hivatkozva dolgoztak ki javaslatot az alaptörvény módosítására. Az érvényes és eredményes referendumon a választók támogatták azt, hogy Románia térjen át az egykamarás parlamentre, és a törvényhozás legfeljebb 300 tagú legyen. A sajátos román választási törvény miatt a 355 választókerületből mégis 588 törvényhozó szerzett mandátumot a tavaly decemberi parlamenti választásokon.
A Băsescu-féle alkotmánymódosítást a képviselőház plénuma kedden 259 szavazattal elutasította: csak az ellenzéki jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) 41 törvényhozója támogatta.
A kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) saját alkotmánymódosító tervezetet készül a parlament elé terjeszteni a tavaszi ülésszakban. Az alaptörvény módosításáról idén tavasszal társadalmi vita és parlamenti műhelymunka is indult: ennek eredményeként a következő héten véglegesítenék az USL tervezetét. Az USL vezetők nyilatkozataiból az már biztosnak látszik, hogy Romániában kétkamarás marad a parlament, csak a két ház közötti hatásköri átfedéseket szüntetnék meg. Több egybehangzó javaslat szerint a szenátus a régiók képviseletét látná el.
Az alkotmánymódosítás tervezetét a parlamentnek kétharmados többséggel kell megszavaznia, és akkor lép hatályba, ha érvényes népszavazás is megerősíti. Az alkotmánymódosítás kérdése azt követően került ismét napirendre Romániában, hogy a decemberi választásokon az USL kétharmados parlamenti többséget szerzett. Az USL elsősorban az államfő, a parlament és a kormány hatáskörét szeretné pontosítani, és bevezetne egy új közigazgatási szintet, a régiót.
Amennyiben a parlament a tavaszi ülésszakon elfogadja az USL alkotmánymódosító tervezetét, a Ponta-kormány ősszel írna ki népszavazást az új alkotmányról.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!