Hirdetés

Elutasította az alkotmánybíróság Simion óvását

Simion

Nem láttak visszaélést. Az alkotmánybíróság nem adott helyt Simion óvásának

Elutasította csütörtökön a bukaresti alkotmánybíróság az elnökválasztáson alulmaradt George Simion óvását, így a választás eredménye hivatalossá válik.

Krónika

2025. május 22., 10:522025. május 22., 10:52

2025. május 22., 11:352025. május 22., 11:35

A taláros testület szerkesztőségünkhöz eljuttatott határozatában közölte: egyhangúlag megalapozatlannak ítélte Simion fellebbezését, így elutasította azt. A fellebbezés elutasítását követően az alkotmánybíróság délben ül ismét össze, hogy hitelesítse a vasárnapi második forduló eredményét, amely értelmében Bukarest függetlenként induló főpolgármestere, Nicușor Dan lesz Románia elnöke a következő öt évben.

Az ülésen Nicușor Dan is részt vesz, hogy átvegye a mandátumát.

Hirdetés

Simion súlyos vádakkal illette a taláros testületet a döntés bejelentése után. „Az alkotmánybíróság folytatta az államcsínyt! Nekünk már csak a harc maradt! Felhívlak benneteket, hogy csatlakozzatok hozzám, ma és az elkövetkező hetekben!” – írta George Simion a Facebookon.

Dan ugyanakkor úgy vélte, a döntés borítékolható volt. „Azt hiszem, már az elejétől fogva világos volt mindenki számára, hogy ez teljesen mesterségesen kreált ügy. Nem láttam az írásos változatot, de azt mondani, hogy több százmillió eurót fizettek Moldovában... teljesen, teljesen ésszerűtlen” – mondta Nicușor Dan.

Mint arról beszámoltunk, Simion állítása szerint több külföldi kormány is összeesküvést szőtt, hogy befolyásolják az állampolgárokat, hogy ellenfelére szavazzanak.

Azt állította, hogy a választásokat a moldovai és a francia kormány által összehangolt akciókkal csalta el.

korábban írtuk

Benyújtotta az elnökválasztás eredménye elleni óvást Simion, akit keményen bírálnak a Dan választóinak címzett fenyegetései miatt
Benyújtotta az elnökválasztás eredménye elleni óvást Simion, akit keményen bírálnak a Dan választóinak címzett fenyegetései miatt

Benyújtotta szerdán George Simion, a szélsőséges AUR elnöke az elnökválasztás eredménye elleni óvását az alkotmánybírósághoz.

„Csak Moldovában 100 millió euró volt az a költségvetés, amelyet választási turizmusra és a baszarábiai románok akaratának megvásárlására fordítottak, akiket az elmúlt héten igazságtalanul démonizáltak. Arra, hogy egy másik állam közigazgatási erőforrásait felhasználva érvénytelenítsék a választásokat. Mert a május 18-i választásokon elhunytak szavaztak, és a világon semmilyen számítás nem tudja kimutatni, hogy több mint 11 500 000 román elment szavazni" – mondta Simion.

A vélt választási csalások miatt az AUR vezetője „belföldi és nemzetközi szintű” jogi lépéseket is kilátásba helyezett.

Simion azt is állította, hogy nemzetközi megfigyelők nem csak a Moldovai Köztársaság, hanem Franciaország részéről is beavatkozást tapasztaltak a romániai választásokba.

„A közösségi hálózatokat manipulálták, az algoritmusokat a román állampolgárok befolyásolására használták. Beszédes és súlyos a Telegram alapítójának vallomása, amelyben elmondja, hogy a francia kormány beavatkozott a mi hangunk elhallgattatása érdekében. Kérem a Telegram alapítójának meghallgatását, mielőtt ezeket a választásokat érvényesnek nyilvánítanák” – jelentette ki Simion.

korábban írtuk

Simion voksturizmusról, halottak szavazásáról beszél és megtámadja a választási eredményt
Simion voksturizmusról, halottak szavazásáról beszél és megtámadja a választási eredményt

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kedd este bejelentette, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon az elnökválasztás második fordulójának eredményét.

A politikus Pavel Durovnak, a Telegram közösségi platform alapítójának nyilatkozatára utalt, miszerint egy nyugati kormány arra kérte, hogy hallgattassa el a konzervatív hangokat a romániai elnökválasztás második fordulója előtt.

Mint arról beszámoltunk, Durov vasárnap közzétett üzenetében nem nevezte meg konkrétan az érintett országot, de egy bagett emoji használatával Franciaországra utalt.

„Egy nyugat-európai kormány... azzal a kéréssel fordult a Telegramhoz, hogy hallgattassuk el a konzervatív hangokat Romániában a mai elnökválasztás előtt. Határozottan visszautasítottam” – írta a Telegram-alapító, hozzátéve, hogy a platform nem fogja korlátozni a román felhasználók szabadságát vagy blokkolni politikai csatornáikat.

Durov azt is közölte, hogy hajlandó vallomást tenni a román alkotmánybíróság előtt.

Franciaország még aznap cáfolta a romániai választásokba való beavatkozás vádját, és Moldova is tagadta a csalásokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
Hirdetés