
2012. szeptember 25., 22:152012. szeptember 25., 22:15
A javaslatot korábban elutasításra javasolták a szenátus illetékes szakbizottságai arra hivatkozva, hogy a törvénytervezet nyilvánvalóan ellentétes a román alkotmány rendelkezéseivel, amelyek szerint Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam, illetve a nemzeti szuverenitás a román nép sajátja, amelyet szabadon választott reprezentatív szervei és népszavazások révén gyakorol.
A felsőház jogi, illetve közigazgatási bizottsága által készített jelentés azt is hangsúlyozza, hogy saját nevében egyetlen csoport és egyetlen személy sem gyakorolhatja a szuverenitást, ennek ellenére az autonómia-tervezet értelmében a létrehozandó autonóm régiónak sajátos közigazgatási-területi berendezkedése lenne (Székelyföld, székek), sajátos politikai és közigazgatási intézmények irányítanák (önkormányzati tanács, széki tanács, széki bizottság stb.). Mindez túllép az alaptörvény által szentesített államberendezkedés keretein, amely szerint a román állam elismert közigazgatási-területi egységi a községek, a városok és a megyék.
A szakbizottsági jelentés szerint az alkotmány által is elismert helyi autonómia ürügyén a tervezet kezdeményezői egy olyan terület létrehozását akarták, amely elszakad az egységes és oszthatatlan román nemzetállamtól, saját intézmények, kereskedelmi társaságok, kereskedelmi kamarák, rendőrség, szociális védelmi rendszer és belső közigazgatási szerkezet létrejöttével.
A szenátorok szerint a jogszabály-tervezetnek a magyar nemzeti jelképek szabad használatával kapcsolatos cikkelye is ellentétes az alkotmánnyal, amelynek 12, cikkelye Románia zászlajáról, Románia nemzeti ünnepéről, himnuszáról, a román állam címeréről és pecsétjéűről, illetve ezek használatáról szól.
Alkotmányellenes az a javaslat is, hogy a magyar nyelvnek ugyanaz a jogállása, mint a románnak – áll a jelentésben.
A törvénytervezetről elsőként a képviselőház szavazott, amely 2005 októberében elutasította a javaslatot.
Ezt megelőzően, 2004 márciusában Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly RMDSZ-képviselők a parlament elé terjesztették a Székelyföld Autonómiájának Statútum-tervezetét, amelyet a képviselőház egy hónappal később, a szenátus pedig június 29-én megvitatás nélkül elutasított.
| A sarkalatos törvénytervezet megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, ketten tartózkodtak, 54-en pedig ellene voksoltak – nyilatkozta az MTI-nek Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. A politikus hozzátette: a Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita a román szenátusban, hanem – a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után – a szavazásra bocsátott tervezetet ügydöntő házként a szenátus plénuma elutasította. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak-e a tervezet vitájánál, a frakcióvezető azt mondta: nem volt értelme. Fekete-Szabó hozzáette, hogy 2005-ben sem az RMDSZ-frakció terjesztette be a tervezetet, hanem az Sógor és Garda egyéni törvénykezdeményezése volt. „Mielőtt az ember ilyet egyáltalán megfogalmazna és benyújtana, ahhoz kell egy politikai akarat: itt sarkalatos törvényről van szó, ezt az RMDSZ egymaga nem tudja átvinni, ehhez koalíció, partneri viszony kell a többséggel, és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható. Látjuk, a kisebbségi törvény is vajúdik, csak kilúgozott formában lenne hajlandó a többség elfogadni, annak pedig nincs értelme. Ugyanez érvényes az ilyen autonómiatörvényekre is” – magyarázta az RMDSZ frakcióvezetője. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.