2012. szeptember 25., 08:272012. szeptember 25., 08:27
Szerinte a papok jövedelemadójának eltörlése azért is szükséges, mert az egyházak adományokból származó bevételeinek zömét emberbaráti tevékenységekre fordítják. A tervezet ellen kemény hangú nyilatkozatban emelte fel szavát a Romániai Szekuláris-Humanista Egyesület (ASUR).
A szervezet az Országos Statisztikai Intézet (INS) kimutatásait idézve rámutat: a román állam az egyházak mintegy 56 ezer képviselőjének bérét biztosítja (ebből mintegy 17 ezer pap, 19 ezer fő nem papi személyzet, 10 ezer vallástanár és 10 ezer szerzetes), ami nagyobb, mint az orvosok száma. Az erre szánt öszszeg évente mintegy 800 millió lej. Az ASUR szerint a törvénytervezet kampányízű kezdeményezés.
Arra is rámutat, hogy a román ortodox egyház jelenleg is jelentős adókedvezményeket élvez, monopóliuma van a kegytárgyak árúsítására, és számlaadási kötelezettség nélkül tesz szert jelentős pénzösszegekre. Az ASUR a román ortodox egyház kimutatásai alapján rámutat: a Romániában de facto államegyházként tevékenykedő görögkeleti egyház 2009-ben és 2010-ben az állami költségvetésből kapott támogatás csupán 5 százalékát költötte szociális és emberbaráti célokra.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.