Hirdetés

Elnöki hivatal: államtitok, mennyiért bérelték Iohannis luxusrepülőjét, a kormánygép hiánya pedig kárt okoz az országnak

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Nem hozható nyilvánosságra, mennyiért bérli az államfői hivatal az elnököt hivatalos utakra szállító repülőgépeket, a hivatalos kormánygép hiánya pedig gazdasági és imázsbeli hátrányt is okoz az országnak – így reagált a román elnöki hivatal azon megkeresésekre, amelyek annak apropóján érkeztek, hogy a héten kiderült: Klaus Iohannis államfő luxusrepülőgépen utazott hivatalos látogatásra Japánba és Szingapúrba.

Krónika

2023. március 11., 14:492023. március 11., 14:49

2023. március 11., 15:062023. március 11., 15:06

Az elnöki hivatal által szombaton kiadott közlemény szerint a hatályos jogszabályok értelmében

minősített információnak minősül, hogy mennyiért bérlik a hivatalos államfői delegációkat szállító gépeket, illetve minden egyéb, a hivatalos utakkal kapcsolatos részlet, így az útvonal is.

Hirdetés

A dokumentum azon okokra is kitér, hogy miért kell bérelt repülővel utaznia az államfőnek.
Eszerint 2010-ig a Romavia légitársaság biztosította az állami vezetők hivatalos légi szállítását, akkor azonban a cég csődbe ment.

Ezt követően 2013-ig a Tarom állami légitársaság biztosított két repülőgépet az állami utak számára, a közlekedési tárca költségvetésében külön tételt képezett a két gép készenlétben tartása és üzemeltetése.

2013-ban aztán a Tarom ismét forgalomba állította a két gépet az általa repült útvonalakon, így bizonytalanná vált, hogy mikor állnak az állami vezetők rendelkezésére.

Ennek ellenére 2017-ig az elnöki hivatal továbbra is a Tarom szolgáltatásait vette igénybe, de 2016-tól az együttműködés ellehetetlenült, mivel a légitársaság nem tudta folyamatosan biztosítani a gépeket, amikor szükség lett volna rájuk, ugyanakkor drágábban is számította fel a bérleti díjukat.

korábban írtuk

Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő
Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő

Luxusrepülőgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő – tette közzé a Boardingpass.ro repülési szakportál.

A jelenlegi rendszer kapcsán közölték, a hivatalos utakra azok jellege szerint választják ki a kibérlendő repülőgépeket, aszerint, hogy rövid, közepes vagy nagy távolságra kell szállítani az elnöki delegációt.

Azt, hogy a gépek megfeleljenek a szükséges biztonsági előírásoknak, a kormányőrség (SPP) ellenőrzi.

Azt is közölték, hogy az államfői hivatal még 2015-ben javaslatot tett a hivatalos repülőutak jelentette probléma megoldására, a legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pedig jóváhagyta, hogy a védelmi minisztérium égisze alatt létrejöjjön egy, a különleges légiutak lebonyolítását szolgáló struktúra.

Ennek nyomán ismét elkezdte tevékenységét az a tárcaközi testület, amelynek egy repülőgép beszerzése volt a feladata. 2016-ban aztán a testületet fel kellett oszlatni, majd újra létre kellett hozni, mivel kiderült, hogy működése során eljárási hibák történtek.

A gépet azóta sem sikerült beszerezni.

Az elnöki hivatal mindezek kapcsán megjegyezte: már csak azért is szükségesnek tartják egy hivatalos kormánygép beszerzését, mert annak hiánya működési problémákat okoz, emellett a gépek bérlése gazdaságilag sem hatékony, ráadásul Románia külföldi imázsa is csorbát szenved.

Mint arról beszámoltunk, szerdán került nyilvánosságra, hogy Klaus Iohannis államfő luxusrepülőgéppel utazott a Távol-Keletre.

A Boeing 737-900ER(BBJ) Global Jet a luxemburgi székhelyű Global Jet tulajdonában van.

A repülő március 4-én, azaz szombaton szállt fel Bukarestből – ám nem Kelet felé indult, hanem Nagyszebenbe, vélhetően azért, hogy saját városában vegye fel az elnököt, aki korábban az egykori szász település polgármestere volt.

A Bukarest és Szeben közötti út 31 percig tartott.

korábban írtuk

Grindeanu és Ciolacu Iohannis luxusgépes utazásáról: Romániának vásárolnia kell egy kormánygépet
Grindeanu és Ciolacu Iohannis luxusgépes utazásáról: Romániának vásárolnia kell egy kormánygépet

A román államnak hivatalos repülőgépre van szüksége az elnöki hivatal, a kormány és más állami intézmények kiszolgálásához – így kommentálta Sorin Grindeanu a hírt, miszerint Klaus Iohannis államfő drága, bérelt luxusrepülőgéppel utazott el Japánba.

Innen indult tovább immár keleti irányba, majd két óra 48 percnyi utazás után leszállt Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában, hogy megtankoljon.

Ezt követően kilencórás út után érkezett meg a tokiói Haneda repülőtérre.

Az adatok szerint a szóban forgó gép 19 utast képes szállítani.

Méghozzá luxuskörülmények között: kényelmes karosszékekkel és televízióval felszerelt társalgó és franciaágyas hálószoba is várja az utasokat.

A becslések szerint a gép bérlése mintegy 350 000 euróba kerülhetett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés