
Fotó: Mediafax
2007. április 26., 00:002007. április 26., 00:00
A tisztségéből felfüggesztett államfő a megbeszélés után elmondta: a következőkben is részt vesz majd a támogatására rendezendő tüntetéseken, egyúttal a politikailag el nem kötelezett személyek, valamint a civil szervezetek támogatását kérte. Bãsescu nem kívánta kommentálni a parlament azon határozatát, miszerint a törvényhozó testület dönt további sorsáról érvénytelen referendum esetén. Csupán annyit jegyzett meg, hogy azok, akik ezt megszavazták, abba a 322-es keretbe tartoznak, akik felfüggesztése mellett voksoltak. „A 322 rossz szám lesz Románia számára” – tette hozzá Bãsescu. Eközben Mircea Geoanã, a szociáldemokraták elnöke leszögezte: pártja a referendum „megnyerését” tűzte ki célul. „A választóknak kell eldönteniük, hogy akarnak-e újabb két év botrányt” – jegyezte meg Mircea Geoanã. A liberálisok valószínűleg ma döntenek arról, milyen álláspontra helyezkednek a referendum ügyében. Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának ülése lapzártánkig nem ért véget.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Traian Bãsescu támogatására készül felszólítani híveit – tájékoztatta a Krónikát Gazda Zoltán. A sepsiszéki MPSZ elnöke elmondta: „döntésünk ésszerű, hiszen nincs más, számunkra elfogadható államelnökjelölt. Akkor inkább Traian Bãsescu, mint a jelenleg ideiglenes államfői tisztséget betöltő posztkommunista Nicolae Vãcãroiu, vagy Gigi Becali”. A kampány idejére az MPSZ a Demokrata Párt (PD) megyei szervezetével is együtt kíván működni. A demokraták Kovászna megyei szervezete különben kétnyelvű plakátok kihelyezését tervezi, hogy a magyar lakosságot is Bãsescu támogatására szólítsák fel, az RMDSZ döntésétől függetlenül. Lapunk érdeklődésére, hogy milyen feltételekkel kötnek partnerséget azzal a párttal, amelynek háromszéki vezetői bírálták legerőteljesebben az MPSZ eddigi tevékenységét, Gazda Zoltán kifejtette: „csak azzal a feltétellel veszünk részt a PD kampányában, ha ők elkötelezik magukat, hogy többet nem támadják a magyarság kezdeményezéseit.”
Amint arról beszámoltunk, a Traian Bãsescu leváltásáról szóló referendumot május 19-én rendezik. Jóllehet továbbra is a tisztségéből felfüggesztett államfő a legnépszerűbb politikus Romániában, a Cotroceni-palotába való visszatérését megnehezíti a parlament azon határozata, miszerint a törvényhozó testület dönt a sorsáról, ha érvénytelen lesz a referendum. Ahhoz, hogy Bãsescu a parlament döntésétől függetlenül visszatérjen hivatalába, a választópolgárok több mint a felének kell az urnákhoz járulnia, és a többségnek a leváltás ellen kell voksolnia.
A kormány egyébként tegnapi ülésén elfogadta a referendum lebonyolítására vonatkozó határozatokat, a népszavazás megrendezése 60 millió lejbe kerül.
Farcádi Botond, Kovács Zsolt
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).