Hirdetés

Elmeszelték a talárosok a közigazgatási kódexet, visszakerül a parlamentbe a törvénykönyv

•  Fotó: Ccr.ro

Fotó: Ccr.ro

Sérti Románia alaptörvényét a bukaresti taláros testület szerint a parlament nyári rendkívüli ülésszakán megszavazott, a kisebbségi anyanyelvhasználatról is rendelkező új közigazgatási törvénykönyv. Az RMDSZ úgy véli, a döntés hivatalos indoklását követően javított törvénytervezetről kell tárgyalnia a parlamentnek.

Krónika

2018. november 06., 16:382018. november 06., 16:38

2018. november 06., 16:382018. november 06., 16:38

Megbukott az anyanyelvhasználatot is bővítő közigazgatási kódex, miután az alkotmánybíróság – többszöri halasztás után – keddi ülésén teljes egészében alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az RMDSZ támogatásával elfogadott jogszabályt. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a taláros testület megállapította: sérült a kétkamarás parlament alkotmányos elve, vagyis a képviselőház olyan fontos változtatásokat épített a jogszabályba, amelyeket a tervezetről korábban szavazó szenátusnak nem volt alkalma megvitatni.

Az alkotmánybírák egyhangúlag a kódex elutasítása mellett szavaztak.

Hirdetés

A jogszabály ellen Klaus Johannis államfő, illetve a jobbközép ellenzéki pártok ötven képviselője emelt alkotmányossági óvást. Egyebek mellett az önkormányzati elöljáróknak előirányzott speciális nyugdíjakat kifogásolták, ugyanakkor a 17 éve hatályos és az újonnan bevezetendő kisebbségi nyelvhasználati jogokat is támadták.

A 230 oldalas, 650 törvénycikkből álló, a központi és helyi közigazgatás működését, a köztisztviselők jogállását, a közvagyon kezelését és közszolgáltatások megszervezését egységes keretbe foglaló közigazgatási kódexet a szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ szavazataival a parlament júliusi rendkívüli ülésszakában fogadta el a bukaresti képviselőház.

A kódex a közterületek többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a kisebbségi jogok megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos pontosításokat tartalmaz. Ám az új jogszabályba foglalt kisebbségvédelmi előírások egyelőre nem léphetnek hatályba: a tervezet visszatér a parlamentbe, amely várhatóan – a taláros testület később megjelenő indoklásának függvényében – fogja kiigazítani a törvénykönyvet.

Az RMDSZ abban bízik, hogy az alkotmánybíróság döntése csupán ideiglenesen jelent akadályt egy hatékonyabb közigazgatást előíró jogszabály megalkotásának útjában. Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője közölte, a talárosok döntésének hivatalos indoklását követően javított törvénytervezetről kell tárgyalnia a parlamentnek, szerinte ugyanis minden politikai alakulat belátja, hogy szükség van egy új közigazgatási törvénykönyvre. Szerinte az RMDSZ javaslatai alapján a törvénykönyv sokkal modernebb közigazgatási rendszer szabályait alapozta volna meg, amely a meglévő anyanyelvhasználati jogokra garanciát jelentene, és kibővítené azokat, konkrét decentralizációs folyamatokat szabályoz, a helyi autonómia elveit törvénybe foglalja, és a prefektus hatáskörét az alkotmányossági keretekre korlátozná.

„Elértük, hogy ezután magyarul is ki kell írni az utcák, terek, parkok nevét is ott, ahol a magyarság számaránya meghaladja a húsz százalékot. Kiterjesztettük az anyanyelvhasználatot a prefektúra intézményére, a közszállítási vállalatokra, víz- és hőszolgáltatókra. Javaslatunkra anyanyelvű formanyomtatványok segítenék az ügyintézést ezután az önkormányzatokban” – idézte Csekét az RMDSZ hírlevele. Az RMDSZ-es szenátor hozzátette, az új közigazgatási törvénykönyv tisztázta volna azt is, hogy a megszerzett anyanyelvhasználati jogok ott sem csorbulnak, ahol időközben 20 százalék alá esett a magyar közösség aránya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
2026. szeptember 01., kedd

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra

Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt

Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt
2026. szeptember 01., kedd

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára

Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
Hirdetés
Hirdetés