Elmarad a népszavazás?

Megkezdte a konzultációkat Traian Bãsescu államfő a parlamenti pártokkal az egyéni választókerületes szavazás bevezetésének lehetőségeiről. A tegnapi egyeztetéseken a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Demokrata Párt (PD) és az RMDSZ vezetői vettek részt.

2007. március 07., 00:002007. március 07., 00:00

Bãsescu elsőként a PSDképviselőivel találkozott a Cotroceni-palotában.A tárgyalásokat követő sajtótájékoztatónVictor Ponta, az alakulat alelnöke kifejtette, az egyéniválasztókerületes szavazási rendszerbevezetéséről konszenzus van, ha pedig a parlamentbenelfogadnak egy erre vonatkozó törvényt, anépszavazás kiírása értelmetlennéválik. Adriana Sãftoiu elnöki szóvivőmegjegyezte, az államfő egyetért a PSD javaslatával,ha a törvénytervezet hatálybaléptetésétmég az idén megvalósítják. A PSDképviselői elmondták, közös nevezőrejutottak az államfővel az egyéni választókerületesszavazás típusáról is. Eszerint a megyeiválasztókerületekben a pártok csak egyetlenjelöltet állíthatnának, mellettükindulhatnának a független jelöltek és anemzeti kisebbségek képviselői. Ha az első körután egyik jelölt sem éri el az 50 százalékostöbbséget, második választásifordulót rendeznek.
Emil Boc PD-elnök azEP-választások elhalasztása ellen foglaltállást, amelyet értelmetlennek tart. CãlinPopescu-Tãriceanu miniszterelnök különben leveletküldött Bãsescunak, amelyben arra kérte, mondjon lekezdeményezéséről, ellenkező esetbenelhalaszthatják az EP-választásokat.
Az RMDSZ az egyéniválasztókerületes szavazás ellen mentlobbizni a Cotroceni-palotába. Markó Bélaszövetségi elnök leszögezte: többrégiós,különféle közösségekkel ésnemzeti kisebbségekkel rendelkező országban az egyéniválasztókörzetes szavazási rendszer nemtükrözi a társadalmi valóságot,Románia számára pedig a jelenlegi, arányosválasztási rendszer a megfelelő. A szövetségegyébként azt is elutasítja, hogy az újválasztási rendszerről referendumot írjanak ki.
„Az a benyomásom, hogy azállamfő mégsem írja ki márciusban areferendumot, hanem júniusig haladékot ad aparlamentnek a választási rendszer megreformálására”– nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor képviselő,aki részt vett a konzultáción. Az RMDSZküldöttsége kifejtette az államfőnek: azegyéni választókerületes szavazásahhoz vezethet, hogy a magyar kisebbség parlamenti képviseletnélkül maradjon. A képviselő úgy véli,Bãsescu figyelembe vette az RMDSZ kifogásait, azonbanhangsúlyozta, hogy a választási reformot véghezkell vinni.

B. Z.

Mégsem lesz kormányátalakítás

Lemondott a kormányátszervezésgondolatáról Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök,aki nem tartja prioritásnak a kabinet struktúrájánakmódosítását. Tãriceanu szerint akormányátszervezést korábban javasolódemokraták is megértették, hogy erre nincsszükség. Dan Voiculescu konzervatív pártelnök(PC) hevesen reagált a miniszterelnök bejelentésére,és leszögezte: pártja bizalmatlanságiindítványt nyújt be a parlamentben, ha Tãriceanunem javasol egy kizárólag liberálisminiszterekből álló kormányt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást