Ellenzéki politikus lesz Románia európai biztosa?

Traian Bãsescu államfő újabb meglepetésre készül, miután a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) élére George Cristian Maiort, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta. A Mediafax hírügynökség a Cotroceni-palotához közeli forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy az államfő vagy Vasile Puºcaºt, a PSD Kolozs megyei képviselőjét, vagy pedig Petre Roman exkormányfőt, a Demokratikus Erő pártjának vezetőjét javasolja Románia európai biztosi tisztségébe. Puºcaº azon szociáldemokrata politikusok közé tartozik, akikről az államfő már a 2004-es választási kampányban elismerően nyilatkozott. Az Európai Bizottság országjelentése után az egyik legforróbb belpolitikai ügynek éppen az európai biztos kinevezése ígérkezik. Az uniós integrációt követően ugyanis Romániának is lesz egy biztosa az Európai Bizottságban. A biztost Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöknek kell megneveznie, majd José Manuel Durao Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének kell döntenie arról, hogy a Románia által jelölt biztos mely tárcáját vezeti majd az Európai Unió kormányának. Az Európai Parlament bizottságaiban november végén hallgatják majd meg Románia és Bulgária jelöltjeit, az Európai Parlament pedig január elején szavaz a biztosokról. Barroso múlt héten figyelmeztette a román hatóságokat, hogy a biztos függetlenként tevékenykedik majd, anélkül, hogy országától kapna „útmutatást”. A biztos megnevezése azonban a belpolitikai csatározások miatt nem ígérkezik könnyűnek. Míg Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök leszögezte, hogy a döntés a kormányfő hatáskörébe tartozik, Emil Boc, a demokraták elnöke bejelentette: a jelöltről a D. A. Szövetségben döntenek. Az RMDSZ viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy a kizárólag liberális-demokrata szövetség nevezzen meg jelölteket – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla. A PSD ugyancsak a konzultációt szorgalmazza. Cristian Diaconescu szóvivő azzal érvelt, hogy az Európai Parlamentben a szocialistáké a második legnagyobb frakció. A sajtó máris több lehetséges nevet felröppentett. Így a Demokrata Párt legvalószínűbb javaslata Anca Boagiu lesz, akinek tevékenységéről az Integrációs Minisztérium élén Emil Boc pártelnök többször is elismeréssel szólt. Egyezség azonban a Demokrata Pártban még nem született, a biztosi tisztséget ugyanis Sorin Frunzãverde alelnök, valamint egyes sajtóinformációk szerint Monica Macovei igazságügyi miniszter is szeretné. Az Európában igen népszerű Macovei azonban a PD-ben nem élvez akkora támogatottságot, mint Anca Boagiu, akiről Boc azt nyilatkozta, hogy bármely pillanatban betölthetné a biztosi tisztséget, minthogy „döntő módon járult hozzá” az ország integrációjához. A liberálisok, úgy tűnik, Leonard Orbant, az integrációs tárca államtitkárát szeretnék javasolni. Az RMDSZ egyelőre nem nevezte meg jelöltjét, a sajtó szerint azonban Frunda György szenátor a legesélyesebb jelölt. A szociáldemokraták szintén saját jelöltet szeretnének, Vasile Puºcaºon kívül Adrian Severin exkülügyminiszter és Cristian Diaconescu szóvivő esélyes még. --------

2006. október 04., 00:002006. október 04., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát