Hirdetés

Ellenzékben marad az RMDSZ

Nem vonja be a Szociálliberális Szövetség (USL) a parlamenti választások nyomán megalakuló új kormányba az RMDSZ-t - közölte a két politikai alakulat vezetőinek hétfői találkozója után a kormányalakítással megbízott Victor Ponta kormányfő, szociáldemokrata pártelnök, az USL társelnöke. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az USL-lel körvonalazódó kormányzati együttműködés meghiúsult, mint mondta: ilyen körülmények között konstruktív ellenzéki szerepre készül a parlamentben.

2012. december 17., 16:572012. december 17., 16:57

A magyar érdekképviselettel való együttműködés lehetőségét Ponta a választások napján vetetette fel, amikor még nem lehetett tudni, hogy az USL megszerezte a parlamenti helyek kétharmadát és még az alkotmánymódosításhoz sincs szüksége az RMDSZ voksaira. Az USL vezetői később megerősítették, hogy már a választások előtt tárgyaltak az RMDSZ-szel az esetleges együttműködésről. Az RMDSZ bevonása a kormányba az USL másik két pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) ellenállásán bukott meg.

Victor Ponta azt hangsúlyozta, hogy kormánya továbbra is párbeszédet fog folytatni az RMDSZ-szel, a magyarság egyedüli politikai képviselőjével az alkotmány, a választási rendszer, a kisebbségi jogok, valamint a regionális fejlesztés terén tervezett reformokról.

Ponta újságírói kérdésre válaszolva cáfolta azt a - több hírtelevízió által kész tényként kezelt - médiaértesülést, miszerint létrehoznának egy kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi tisztséget a bukaresti kormányban, amelyet Nicolae Paun, a roma kisebbség parlamenti képviselője töltene be.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közölte: nem csalódott. Kifejtette, legalább az örömteli, hogy a magyar közösség rendelkezik parlamenti képviselettel. Kellemetlennek nevezte ugyanakkor, hogy első ízben történt meg, hogy néhány nappal azt követően, hogy valamiről megegyezés született, a partnerek módosították az álláspontjukat. Kifejtette: az egyensúly, az 1,4 milliós közösség arányos képviselete az egész ország számára fontos lenne. Közölte: konstruktív ellenzékként viselkednek majd, minden kezdeményezést egyenként kielemeznek a magyar közösség érdekeinek megfelelően.

Kijelentette, az RMDSZ továbbra is ragaszkodik az alkotmány első cikkelyének megváltoztatásához, amely szerint Románia nemzetállam. Azt is elmondta, hogy az RMDSZ nem szavaz bizalmat a Ponta-kormánynak.

Traian Băsescu államfő hétfőn aláírta az elnöki rendeletet, amelyben Victor Pontát bízza meg kormányalakítással. Az új kormány beiktatásáról várhatóan pénteken szavaz a bukaresti parlament.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés