Hirdetés

Ellentámadásba lendült Băsescu

Éles hangú nyilatkozatban reagált Traian Băsescu államfő arra, hogy kedden a parlament nyilatkozatot fogadott el, amelyben felhatalmazta Victor Ponta kormányfőt, hogy bizonyos témakörökben – így a gazdasági és szociális ügyekben – ő képviselje Romániát az Európai Tanács ülésein, így a testület soron következő, június 28-i csúcstalálkozóján is.

Balogh Levente

2012. június 13., 14:052012. június 13., 14:05

Az államfő kedden este leszögezte: az, hogy a miniszterelnök a parlament által elfogadott nyilatkozat útján „próbálja feszíteni a húrt”, nem pedig oly módon, hogy vele beszéli meg az ügyet, a gyengeség jele. Hozzátette: „a kormányfőnek férfinak kell lennie.”

Băsescu szerint ha az alkotmányban az állna, hogy a miniszterelnök képviseli a román államot, akkor Ponta elmehetne az Európai Tanács ülésére. „Így azonban csak az Európai Unió Tanácsának üléseire mehet, amely ugyan fontosabb, csakhogy ott nem készülnek családi fotók, hogy ne tegyék féltékennyé az állam- és kormányfőket” – mondta nevetve Băsescu. (Az államfő ezzel arra utalt, hogy míg az Európai Tanács az uniós tagok állam- és klormányfőinek testülete, az Európai Unió Tanácsát a tagállamok kormányainak miniszterei alkotják). Hozzátette: az EU Tanácsában Ponta valóban képviselheti az országot.

Az államfő leszögezte: amennyiben a miniszterelnök valóban jó együttműködést kíván kialakítani vele, meg kell értenie, hogy az embert nem is, az államfői intézményt mindenképpen tisztelnie kell, ellenkező esetben nem fog működni a „társbérlet.” Arra utalva, hogy Ponta jelezte: szeretne vele is egyeztetni az uniós képviselet témájában, jelezte: bármikkor hajlandó a miniszterelnök rendelkezésére állni. Emlékeztetett mindemellett, hogy az alkotmány 80. cikkelye egyértelműen leszögezi: a román államot az elnök képviseli. „A kormánnyal foglalkozó cikkelyben sehol sem találják azt, hogy a miniszterelnök képviseli a román államot. Ő legfeljebb egy nagyon fontos intézményt, a kormányt képviselheti, de nem a román államot, amely sokkal összetettebb: 22 millió polgára van, igazságszolgáltatása, parlamentje, civil szervezetei, vannak benne nyomorult és gazdag emberek is. Mindannyian Románia részei vagyunk, és a kormány nem képviselhet, mivel nincs alkotmányos képviseleti joga” – jelentette ki Băsescu, hozzátéve: a kormányfő csak akkor láthatja el az ország képviseletét, ha ő átruházza rá a képviselet jogát. „Ha Ponta át akarja venni a jogköreimet, ahhoz jogi alap kell. Ez lehet határozat vagy törvény” – mutatott rá, megállapítva: a nyilatkozat nem lehet kötelező érvényű az államfőre.

Băsescu azt is kijelentette, hogy a politikai osztály egy része „a legszánalmasabb műsor részesévé vált” az Európai unió működése kapcsán. Leszögezte, nem kíván senkivel sem konfliktusba kerülni, de korrekt, alkotmányos megoldásokat akar.

Victor Ponta kormányfő a Băsescu kijelentéseire adott válaszában úgy vélte, az államfő elsietett nyilatkozatot tett, amit az államfő „konfliktuskereső természetével” indokolt. Mint kifejtette, nyilatkozatot kért a parlamenttől, ami teljesen alkotmányos állásfoglalás. „A fő probléma pedig az, hogy milyen képviselet jobb Románia számára, amikor szociális, gazdasági és költségvetési témákról van szó, itt pedig világos, hogy az alkotmány és az európai gyakorlat is azt mutatja, hogy az Európai Tanácsban a miniszterelnöknek kell ott lennie, mivel az az utóbbi években az európai kormányok egyfajta kormányává vált” – jelentette ki a miniszterelnök.

Băsescu: nem bújok az asztal alá

Nem fél attól Traian Băsescu államfő, hogy a másfél hónapja kormányra került Szociálliberális Unió (USL) esetleg a tisztségéből való felfüggesztését indítványozza a parlamentben. Ezt maga az államfő mondta kedden este a B1 kereskedelmi televíziónak nyilatkozva. „Sohasem ellenzek egy törvényes jogi aktust, amelyet az alkotmánybíróság is alkotmányosnak minősít. Sohasem kényszerítenek rá, hogy az asztal alá bújjak a felfüggesztés elől. Emlékezzenek, hogy mandátumomat mindent egy lapra, az alkotmányra téve nyertem el” – jelentette ki az államfő, aki a stúdióban tartózkodó Toni Greblă szociáldemokrata szenátorral szópárbajba keveredve azt is kijelentette: az ellenzék is tudja, hogy a felfüggesztési eljárás kontraproduktív lenne.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés