2007. szeptember 05., 00:002007. szeptember 05., 00:00
Markó ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szövetség egyelőre nem támogatja a PC két másik tervezetét, a nyugdíjasok megsegítésére létrehozandó Szolidaritási Alapról szólót, illetve az élelmiszerek hozzáadottérték-adójának (TVA) csökkentésére vonatkozót.
A Konzervatív Párt elnökét meglepte, hogy az RMDSZ nem támogat két, az alakulata számára elsőbbséget élvező tervezetet. A szövetség hozzáállása azért érdekes, mert a két jogszabály nem a konzervatívok, hanem a lakosság érdekeit szolgálná, tette hozzá Voiculescu. A PC vezetősége a kormányfővel és a Szociáldemokrata Párt elnökével, Mircea Geoanával is tárgyal a héten. A két alakulat vezetői közötti tárgyalásokról a PC szóvivője, Bogdan Ciucă kijelentette: a találkozónak nem volt egyezkedési jellege, mindössze a négy tervezetről esett szó. A konzervatívok nem ajánlották fel, hogy kiállnak a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet megszavazása mellett, tette hozzá Ciucă. A PC nemrég azt kezdeményezte, hogy fosszák meg állampolgárságuktól azokat, akik nem beszélik az ország hivatalos nyelvét. A javaslat elbukott a parlamentben.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).