2007. június 28., 00:002007. június 28., 00:00
„Nem tekintem barátságos lépésnek, hogy egy állami tulajdonban lévő külföldi társaság, előzetes értesítés nélkül azzal a szándékkal vásárol részesedést egy másik cégben, hogy megszerezze a kontrollt – jelentette ki a miniszterelnök tegnap Budapesten. – Minden eszközzel azon leszünk, hogy meghiúsítsuk ezt”. Gyurcsány Ferenc azért tartja ellenséges kivásárlási szándéknak a tranzakciót, mert nem a stratégiák önként vállalt összeegyeztetésén alapult. A kormányfő bejelentésére reagálva a Fidesz közölte: támogatja a magyar kormány határozott fellépését.
A miniszterelnök az üggyel kapcsolatos kormányzati stratégiát nem árulta el, csak annyit mondott, hogy erről a Mol vezetőivel fog egyeztetni. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, a frakció gazdasági kabinetjének vezetője közölte: nem tartanak elfogadhatónak olyan tranzakciót, mely a régiós verseny kiiktatását, illetve pusztán vállalati növekedést, nagyobb részarány elérését célozza egy jelentős állami részesedéssel működő külföldi cég részéről. Az OMV hétfőn jelentette be, hogy 18,6 százalékra növelte részesedését a Molban, és az osztrák olajcég egyszersmind jelezte, hogy „nyílt és konstruktív módon strukturált párbeszédet” kíván folytatni a Mol vezetésével.
MTI
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).