
Fotó: Közlekedési minisztérium/Agerpres
A szombat esti, halálos kimenetelű galaci vonatbaleset nyomán a Román Vasúttársaság vezetősége úgy döntött, átvizsgáltatja az összes mozdony, amely azonos típusú azzal, amelynek a meghibásodása a balesethez vezetett. Emellett a mozdonyvezetők szakmai tudását is ellenőrzik.
2023. március 27., 15:482023. március 27., 15:48
2023. március 27., 15:552023. március 27., 15:55
A balesetben érintett mozdony harminc éves volt, de naprakész műszaki vizsgával rendelkezett, legutóbb két hete ellenőrizték. A vizsgálat előzetes eredményei alapján a balesetet nem emberi mulasztás okozta, hanem a mozdony meghibásodása.
Ezért az ország összes, azonos típusú mozdonyát átvizsgálják, az erre vonatkozó utasítást már el is juttatták az ország hét területi vasúti igazgatóságához.
Ez áprilisban veszi majd kezdetét.
A romániai közlekedési infrastruktúra állapotát és az új fejlesztéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület elnevezésű civil szervezet a baleset nyomán kiadott közleményében a román hatóságokat okolja a vasút állapotáért. A közlemény szerint a romániai mozdonyok kevés kivétellel idősebbek 40 évesnél, és még az 50-es években tervezték őket, így nem csoda, ha menet közben kigyulladnak, fék nélkül maradnak, vagy irányíthatatlanul felgyorsulnak.
A vasutasok évtizedek óta toldozzák-foltozzák a mozdonyokat és a vasúti kocsikat, mivel hiányzik a pénz és a szükséges törvényi háttér új eszközök vásárlására.
Mindez a Pro Infrastruktúra szerint nem csupán pénz kérdése, ugyanis rendelkezésre állnak az EU-s források, de „a hatóságok durva nemtörődömsége és hozzá nem értése” hátráltatja a fejlesztést. Ennek nyomán állt elő az a helyzet, hogy egyes szerelvények a gördülőanyag hiánya miatt egy mozdonyból és egyetlen vagonból állnak.
A szervezet szerint Románia a nagyinfrastruktúra fejlesztését szolgáló programon keresztül már 2016-ban beszerezhetett volna új Regio és Inter-Regio szerelvényeket, de a vasúti infrastruktúra fejlesztésével megbízott hatóság csak 2019-ben írta ki a közbeszerzési eljárást, de aztán a Regio szerelvényekre vonatkozót visszavonta, majd újra kiírta, de azóta sem hirdettek győztest.
Traian Preoteasa, a Román Vasúttársaság utasszállító részlegének (CFR Călători) vezérigazgatója hétfőn a Prima News-nak nyilatkozva részben megerősítette az egyesület vádjait. Kifejtette:
Elmondta, a fejlesztések hiánya miatt akkor is nehéz lenne most javítani a helyzeten, ha a kormány hirtelen tízmilliárd eurót adna a cégnek. A szombat esti baleset kapcsán kifejtette, a mozdony sebességváltója hibásodott meg, amikor a mozdonyvezető kettes fokozatba kapcsolt, beragadt, ami miatt a mozdony megállíthatatlanul gyorsulni kezdett.
Mint arról beszámoltunk, a vonatbaleset szombat este 19 óra után nem sokkal történt a galaci állomáson, amikor mozdonyt akartak hozzákapcsolni a Galacról Mărăşeşti-re induló személyvonathoz. A mozdony nagy sebességgel az álló vonat első kocsijának ütközött, amelynek következtében mindkettő megrongálódott, a vagon – amelyben két vasúti alkalmazott és egy utas tartózkodott – körülbelül 80 méterrel elmozdult.
Az ütközés nyomán megsérült a 49 éves mozdonyvezető, az 53 éves vonatvezető nő, a 47 éves kalauz és egy 53 éves utas, aki a roncsok közé szorult. A vonatvezető nőnek többször leállt a szíve és a légzése, a kórházba szállítását követően pedig meghalt. A másik három sérültet kórházban ápolják, állapotuk stabil. A helyszínelést végző rendőrök közölték, hogy a mozdony sebességmérője 75 km/h-nál akadt meg. A mozdonyvezető elmondása szerint a mozdony hirtelen gyorsult, és ő hiába próbált fékezni, mert a fékrendszer nem működött.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!