
Fotó: Ligia Deca/Facebook
Ligia Deca oktatási miniszter kijelentette, egyeztetni kíván a sztrájkolni készülő tanügyi szakszervezeti szövetségek képviselőivel a kollektív munkaszerződésről, és már aláírta a minisztériumi tárgyalóküldöttség összetételéről szóló rendeletet.
2023. május 16., 17:412023. május 16., 17:41
2023. május 16., 18:142023. május 16., 18:14
A parlamentben nyilatkozó tárcavezető kedden elmondta, hogy a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások elkezdését a szakszervezetek kérték. „Meggyőződésünk, hogy a szakszervezeti szövetségek képviselőivel folytatott párbeszéd révén megtaláljuk a legjobb megoldásokat” – jelentette ki. Deca közlése szerint a szakszervezetek más jellegű – például a túlórákhoz és a bérpótlékokhoz kapcsolódó – követeléseinek rendezésében nem a tanügyminisztérium, hanem a kormány az illetékes.
Hozzátette: mindent megtesz annak érdekében, hogy a tanév zökkenőmentesen záruljon le. Deca felidézte, hogy május 9-én tárgyalt a szakszervezetek valamennyi vezetőjével a minisztérium székhelyén, akik ismertették a követeléseiket. Akkor közösen kidolgozták az új közalkalmazotti bértörvény pedagógusokra vonatkozó fejezetét, amit továbbítottak a munkaügyi minisztériumnak. Emlékeztetett arra, hogy az új bértörvény elfogadása az országos helyreállítási terv egyik mérföldköve, és meggyőződését fejezte ki, hogy előrelépés fog történni ezen a téren.
A tanügyminiszter elmondta, hogy a munkaügyi minisztériumnak továbbított tervezet szerint a pedagógusbérek nem lehetnek kisebbek az országos átlagfizetésnél. Ennek megfelelően szerinte az oktatásban „összességében” átlagosan 60 százalékkal kellene emelkedniük a béreknek. „Véleményünk szerint ez a megoldás. Természetesen megértjük az esetleges költségvetési korlátokat, ezért is mondtuk, hogy készek vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni más minisztériumokkal, amelyeknek van beleszólásuk” – nyilatkozta Ligia Deca.
Csütörtökön tárgyal a szakszervezetekkel a leendő kormányfő
Marcel Ciolacu kedden kijelentette: már tárgyalt az egyik tanügyi szakszervezet vezetőjével a közoktatásban dolgozó pedagógusok tervezett sztrájkjáról, és csütörtökön találkozni is készül az illetővel. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke a parlamentben a sajtónak elmondta: lehetséges, hogy ezen a tárgyaláson Nicolae Ciucă miniszterelnök is jelen lesz. Ciolacu – aki hamarosan átveszi a miniszterelnöki tisztséget Ciucától – emlékeztetett arra, hogy a parlamentnek jövő év elejéig el kell fogadnia egy új bértörvényt, és „felelős hozzáállást” kért a pedagógusoktól. „Románia iránti felelősségérzettel kell tárgyalóasztalhoz ülnünk. Harminc év demokrácia után, úgy gondolom, már nincs helye a csupán a saját érdekeket szem előtt tartó magatartásnak” – nyilatkozta a PSD elnöke.
Mint arról beszámoltunk, keddi sajtóértekezletükön a romániai oktatási szakszervezetek vezetői kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára, ha pedig a kormány figyelmen kívül hagyja béremelési követeléseiket, jövő héttől általános sztrájkba lépnek. Anton Hadăr, az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség vezetője kiemelte, hogy a hatóságok nem hagyhatják figyelmen kívül mindazt, amiről megállapodtak a tavaly decemberben és idén januárban folytatott egyeztetéseken. Hozzátette: mind Sorin Câmpeanu egykori, mind Ligia Deca jelenlegi oktatási miniszter ígéretet tett arra, hogy a kezdő tanárok a bruttó átlagbérnek megfelelő 6789 lejes fizetést kapnak. Elmondta: várják, hogy jóváhagyják azokat a bértáblákat, amelyekben megállapodtak.

Szerdán kétórás figyelmeztető, május 22-én, hétfőn pedig általános sztrájkot robbantanak ki az ágazat alulfinanszírozásával elégedetlen szakszervezetek a romániai köz- és felsőoktatásban.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!