
2012. június 26., 11:262012. június 26., 11:26
Laura Codruţa Kövesi főügyész kedden bejelentette: a jelenleg kórházban ápolt szociáldemokrata politikushoz kapcsolódó minden orvosi dokumentumot átvizsgálnak, mivel felmerült a gyanú, hogy a Năstase esetében felállított orvosi diagnózis nem felel meg a valóságnak.
A DNA kedden közölte: a rendőrök, illetve Şerban Brădişteanu orvos-politikus – Năstase korábbi szenátortársa – ellen azért indult kivizsgálás, mert vélhetően meg akarták nehezíteni a két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt politikus rabosítását.
Ezt megelőzően – ugyancsak kedd délelőtt – Laura Codruţa Kövesi főügyész is bejelentette: vizsgálatot kezdeményeztek azzal kapcsolatosan, hogy a rendőrök miként hajtották végre a rabosítási parancsot, de a nyakán lőtt sebbel kórházba szállított Adrian Năstase diagnózisa kapcsán is vizsgálat zajlik. Mint mondta: az ügyre vonatkozó minden kórházi dokumentumot átvizsgálnak, mivel fennáll az a gyanú, hogy a kórházban hamis diagnózist állítottak fel.
A volt miniszterelnök szerda este kísérelt meg öngyilkosságot, pisztollyal nyakon lőtte magát, miután a rendőrség bukaresti lakásába érkezett, hogy a Rahova büntetésvégrehajtási intézetbe vigye. Năstase a dolgozószobájában egy 9 mm-es kézifegyverrel akarta főbe lőni magát, de egy rendőr ezt megpróbálta megakadályozni, így a nyakát érte a lövedék.. A politikus jelenleg kórházban van, nyaki sérülése miatt megoperálták.
Năstaséra két év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a legfelsőbb bíróság amiatt, hogy a 2004-es államfő-választási kampánynak finanszírozásához az Állami Építkezési Felügyelet egyik hivatalos rendezvényén gyűjtött pénzt. Idén januárban ítélték el első fokon, de fellebbezést nyújtott be. A legfelsőbb bíróság most megsemmisítette ugyan az elsőfokú ítéletet, de a bűncselekmény más jogi besorolása után ugyancsak két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a politikust.
Közvetlenül az öngyilkossági kísérletét követően felmerültek olyan vélemények, melyek szerint az egész történet pusztán színjáték, hogy az ex-kormányfő elodázza vagy megússza börtönbüntetésének letöltését. Kétségeinek adott hangot Monica Macovei európai parlamenti képviselő is, az egykori igazságügyi miniszter azt mondta: nem megnyugtató, hogy Şerban Brădişteanu orvos, a korábban korrupció miatt vizsgált PSD-szenátor állította fel Năstase diagnózisát.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.