2011. július 27., 16:112011. július 27., 16:11
A strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság egy bukaresti polgár panasza nyomán ítélte el a román államot, mivel nem tett meg mindent a kóbor kutyák kérdésének rendezése, valamint polgárai védelme érdekében.
Az európai igazságszolgáltatási fórumon Georgeta Stoicescu perelte be a hazai hatóságokat. Az idős nő 2000 októberében kutyatámadás elszenvedője volt Bukarestben. A panaszosra háza előtt hét gazdátlan eb rátámadt, és a földre teperték, eltört a combcsontja, ugyanakkor a harapások nyomán súlyos sérüléseket szenvedett a fején és a végtagjain.
Az áldozat – aki hosszú ideig kórházi ápolásra szorult, maradandó sérülései miatt leszázalékolták, a kutyáktól való állandóan szorongása miatt pedig nem mert utcára menni – beperelte a bukaresti önkormányzatot, és noha egy nem jogerős ítélet megalapozottnak nevezte kártérítési igényét, keresetét perrendtartási okokra hivatkozva végül elutasították.
Georgeta Stoicescu ezután Strasbourghoz fordult, ahol a nő nemrég bekövetkezett halála után férje képviselte érdekeit.
Az európai bíróság napokban közölt ítélete megállapította: a bukaresti hatóságok nem foganatosítottak megfelelő intézkedéseket a lakosság védelmében a kóbor kutyák ellen, a román állam ezáltal nem biztosította a polgárok magánélethez való jogát.
Miközben Strasbourg arra kötelezte a román államot, hogy fizessen 9000 ezer eurós erkölcsi kártérítést Stoicescunak, megállapította azt is, hogy Romániában 1990 óta akut problémát jelent a gazdátlan ebek kérdése. A most elbírált per tárgyát képező kutyatámadás idején, 2000-ben ugyanis becslések szerint csak Bukarestben 200 ezerre rúgott a kóbor négylábúak száma. Sőt a bíróság arra a következtetésre jutott: noha a román hatóságok már tíz évvel ezelőtt is tisztában voltak azzal, milyen veszélyt jelentenek a gazdátlan állatok a lakosságra, mégsem foganatosítottak intézkedéseket ennek elhárítására, a kutyák kezelésére.
Strasbourg megállapítása annál is inkább tükrözi a valóságot, hogy Románia-szerte – de elsősorban Bukarestben – a mai napig nem született megnyugtató megoldás a kóbor ebek elhelyezésére, ellátására. A fővárosban – amelynek utcáin több tízezer állat hemzseg mai is – évente több ezer lakos szorul kórházi ellátásra kutyaharapás miatt, de nem ritkák a halálos kutyatámadások sem.
A román kormánypalota tőszomszédságában 2006 januárjában például egy kóbor eb halálosan megmart egy idős japán üzletembert. A tragédia nyomán a fővárosi önkormányzat drasztikus intézkedéseket ígért ugyan, de azóta is képtelen megbirkózni a feladattal, mivel az állatvédő egyesületek nyomására kialakított törvény szerint csak öreg és beteg kutyákat szabad elaltatni.
A bukaresti parlamentben ugyanakkor nemrég szintén az állatvédők tiltakozása miatt akadt meg az a jogszabály, amely az önkormányzatok belátására bízná a gazdátlan ebek gondozását, ezáltal pedig lehetővé tenné az eutanáziát is.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!