Hirdetés

Elhúzódó ügyészkinevezések

Az előzetes várakozásokkal szemben nem nevesítette kedden Victor Ponta miniszterelnök, ügyvivő igazságügy-miniszter, kit jelöl a legfőbb ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) élére. A kormányfő hivatalos magyarázata szerint azért, mert a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi osztályának vezetőivel folytatott egyeztetésen a CSM illetékesei ragaszkodtak ahhoz, hogy a hosszabb, többek között az Európai Bizottság által is szorgalmazott jelölési folyamatot alkalmazzák, amelynek során több jelentkező közül, átlátható módon választják ki a két főügyészt.

Balogh Levente

2013. április 02., 12:192013. április 02., 12:19

A jelölés kérdése a kormányzó Szociálliberális Unión (USL) belül is feszültséget gerjesztett, mivel a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu határozottan ellenezte, hogy Ponta az előzetesen kiszivárgott információk értelmében a Traian Băsescu emberének tartott korábbi legfőbb ügyészt, Laura Codruţa Kövesit jelölje a DNA élére.

Ponta közölte: az előzetes várakozásokkal ellentétben nem fog az ügyvivő igazságügy-miniszterként rendelkezésére álló 45 napon belül új főügyészeket jelölni, a jelölési folyamat elindítása pedig az általa a közeljövőben kinevezendő igazságügy-miniszter feladata lesz. (Mint arról beszámoltunk, Ponta azt követően vette át ideiglenesen a tárca irányítását, hogy múlt héten Mona Pivniceru eddigi minisztert a szenátus alkotmánybíróvá választotta).

Oana Schmidt Hăineală, a CSM vezetője a Pontával folytatott találkozót követően leszögezte: az igazságszolgáltatási tanács álláspontja nem számít újdonságnak, eddig is az a véleményt képviselték, hogy átlátható folyamat keretében válasszák ki a főügyészeket. Közölte, a Pontával folytatott tegnap megbeszélésen nem hangzott el egyetlen jelölt neve sem. Leszögezte: a CSM elvárásai szerint az alkalmas jelölteknek megfelelő szakmai és menedzseri tapasztalattal kell rendelkezniük.

Tárcacsere a kormányon belül?

Bejelentette igényét a védelmi tárcára a PNL egyes értesülések szerint. A Realitatea hjrcsatorna PNL-s forrásokra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a liberálisok cserében hajlandóak lennének lemondani az igazságügyi tárcáról, amelynek vezetésére a koalíciós megállapodás jegyében jogosultak. A tárcát jelenleg a PSD-s Mircea Duşa irányítja, a PNL Corneliu Dobriţoiut javasolhatja helyette, aki tavaly, az első Ponta-kormányban már betöltötte ezt a tisztséget. Ponta nem zárta ki a csere lehetőségét.

Az USL-en belül egyébként már a hétvége óta feszültséget gerjesztett, hogy fölmerült: Ponta Kövesi korábbi legfőbb ügyészt jelölné a DNA élére. Crin Antonescu PNL-elnök még vasárnap este kijelentette: ellenzi Kövesi kinevezését, mint ahogy azt is, hogy Ponta Băsescu államfővel egyeztetett az új főügyészek személyéről, mivel véleménye szerint Băsescu az elmúlt nyolc évben folyamatosan támadta a demokratikus rendszert, ezért nem lehet tárgyalópartner, és a kohabitáció sem lehetséges vele. Antonescu rámutatott: Ponta legfőbb érve az új főügyészek mihamarabbi kinevezése mellett az, hogy nemzetközi nyomás nehezedik rá e tekintetben. Antonescu leszögezte: akár a szakadás is szóba kerülhet az USL tagpártjai között a Băsescu emberének tartott Kövesi miatt, bár ezt nem nevezte túlságosan valószínűnek.

Ponta hétfőn csattanós választ adott Antonescunak. A miniszterelnök arra utalva, hogy a PNL-hez az utóbbi hónapokban a Băsescuhoz közel álló, ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) több vezető politikusa is csatlakozott, megjegyezte: Kövesit nem a PSP alelnökévé kívánja kinevezni, mint ahogy azt Antonescu a Kövesihez képest Băsescuhoz jóval közelebb álló ex-PDL-sek, Sorin Frunzăverde és Mihai Stănişoară esetében tette a PNL-ben. Ennek fényében szolidaritást kért Antonescutól, mivel –mint megjegyezte - a PSD is szolidáris volt a PNL-vel, amikor az említett ellentmondásos döntéseket meghozta. Rámutatott: azért kívánta minél hamarabb megoldani a főügyész-jelölések ügyét, hogy az ország kilábaljon a kátyúból. A bírák és ügyészek érdekvédő egyesülete egyébként közleményben tiltakozott az ellen, hogy Ponta és Băsescu különmegállapodást kötött a főügyészek személyéről, mivel szerintük a politikum ilyetén beavatkozása az igazságszolgáltatásba felborítja a hatalmi ágak közötti egyensúlyt.

Mint ismeretes, Mona Pivniceru korábban már javaslatot tett az új főügyészek személyére, Traian Băsescu azonban elutasította a jelölteket, miután a CSM kedvezőtlen szakmai véleményt mondott róluk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés