
Tizennégy napig tarthatók a befogott kóbor kutyák a menhelyeken, és amennyiben ezt követően nem jelentkezik a gazdájuk, vagy nem fogadják őket örökbe, el kell altatni őket. Az örökbefogadás ingyenes lesz.
2013. szeptember 10., 13:002013. szeptember 10., 13:00
Az önkormányzati illetékesek ugyanakkor úgy is dönthetnek, hogy tovább is tartják a kutyákat, amennyiben ehhez rendelkeznek a szükséges forrásokkal – ez áll a kóbor ebekkel való bánásmódot rögzítő új törvényben, amelyet kedden szavazott meg a képviselőház, miután a jogi és a közigazgatási szakbizottság hétfőn késő este elkészült a tervezet kidolgozásával. A honatyák elsöprő többséggel, 266-23 arányban szavazták meg a törvényt.
Bogdan Ciucă, a jogi bizottság elnöke elmondta: az indítványok kidolgozása során figyelembe vették az alkotmánybíróság korábbi észrevételeit is. A bizottság hétről 14 napra növelte azt az időszakot, amíg az önkormányzatoknak a menhelyeken kell gondozniuk a befogott állatokat. A határidő lejártát követően az illetékesek minden kutya ügyében külön döntenek, és amennyiben nincs mód tovább etetni és gondozni őket, elaltathatják őket. Ha viszont van, meghatározatlan ideig tarthatják őket a menhelyen. Ciucă hozzátette: a törvény szigorúan megtiltja, hogy a kutyákat visszaküldjék az utcákra.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság még tavaly januárban vetette el a még a jelenleg ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) vezette kormánytöbbség által 2011-ben elfogadott kóborkutyatörvényt, amely lehetőséget biztosított volna az önkormányzatok számára, hogy azonnal elaltassa a befogott, gazdátlan kóbor ebeket. Akkor a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó szociáldemokrata és liberális párt képviselői támadták meg a törvényt az alkotmánybíróságon, amely helyt adott az észrevételeiknek.
Most viszont azért vált ismét aktuálissá a kérdés, mert múlt hét elején egy bukaresti park közelében levő, rosszul elkerített magánterületen tanyázó gazdátlan eb halálra mart egy négyéves kisfiút. A közfelháborodást keltő eset nyomán Bukarestben utcai tüntetéseket szerveztek a román fővárosban található mintegy hatvanezer kóbor kutya befogásáért, Sorin Oprescu főpolgármester pedig népszavazást hirdetett arról, mi legyen a kóbor ebek sorsa.
Nem mindenki ért egyébként egyet a tegnap elfogadott törvénnyel: tüntetők egy kis, mintegy kétszáz fős csoportja tegnap a parlament előtt tiltakozott a jogszabály azon cikkelye ellen, amely lehetővé teszi a kutyák elaltatását. A demonstrálók az ülésterembe is be akartak jutni, azonban a parlament illetékesei ezt nem tették lehetővé, holott saját bevallásuk szerint a tüntetők közül néhányan előzetesen bejelentkeztek. Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke viszont közölte: nem érkezett hétfőn előzetes kérvény. Végül 44 tüntető mégis részt vehetett a végszavazáson, ők a jogszabály elfogadását követően a karzatról bekiabálva adtak hangot nemtetszésüknek.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!